rss      tw      fb
Keres

Repülőmúzeum létrehozását támogatja a kormány

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren egy XXI. századi elvárásoknak megfelelő repülőmúzeum és légiközlekedési látogatóközpont létrehozására adott a kormány 95 millió forintot - az erről szóló határozat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.

Együtt-PM: elvesztette az állását a pártnak nyilatkozó férfi

Elveszítette az állását az a központi vásárcsarnokban takarítóként dolgozó férfi, aki az Együtt-PM szövetségnek nyilatkozott az egykulcsos adóról és az őt foglalkoztató cégnél tapasztalt szabálytalanságokról - hangzott el a pártszövetség hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten.

Tatán felújítják az Angolparkot

Tatán megkezdődik az Angolpark felújítása. Az Esterházy család által építtetett parkban rendbe hozzák a sétányokat, a szabadtéri színpadot és felújítják a nyári lakot - mondta el a polgármester a kivitelezési szerződés aláírása előtt tartott sajtótájékoztatóján hétfőn.

Vesztegetés miatt is nyomoznak a balmazújvárosi önkormányzatnál

A Központi Nyomozó Főügyészség vesztegetés bűntett miatt folytat eljárást a balmazújvárosi önkormányzati hivatalt érintően - tájékoztatta Simon Richárd, a főügyészség helyettes szóvivője hétfőn az MTI-t.

MCP: a nemzetiségiek ne regisztrálják magukat a választásukra!

A Magyarországi Cigány Párt (MCP) arra szólítja a nemzetiségi választópolgárokat, hogy ne regisztrálják magukat nemzetiségiként, helyette magyar állampolgárként szavazzanak a számukra legrokonszenvesebb pártra.

Devizapiac - Mérsékelten gyengül a forint

Mérsékelten gyengült a forint árfolyama hétfő délelőtt a bankközi devizapiacon a főbb nemzetközi devizákkal szemben.

Keddig még megköthető az új kgfb szerződés

Becslések szerint idén mintegy 400 ezer autós mondta fel a december elsejei határidőig az év végén lejáró kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását (kgfb), nekik december 31-ig kell megkötniük az új biztosítási szerződést - hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Jogszabályváltozások - Új büntetőjogszabályok január 1-jétől, szigorúbban büntetik a bundázást

Új büntetőjogszabályok lépnek hatályba január 1-jétől, köztük a sporteredmény tiltott befolyásolása, továbbá, hogy lakásmaffiás ügyben a sértett kérheti a korábban általa lakott ingatlan átadását, a szakértőknek pedig 90 napjuk van a szakvélemény elkészítésére büntetőeljárásban. Egy másik új törvényi rendelkezés szerint az erkölcsi bizonyítványban rögzíteni kell, ha valaki gyermekek sérelmére követett el bűncselekményt.

NAV: áfacsalás és illegális cigarettakereskedelem adta a legtöbb munkát

Idén a legtöbb feladatot az áfacsalás és az illegális cigarettakereskedelem adta az adóhatóságnak, de továbbra sem tűntek el a feketepiacról a hamis termékek és a postán érkező tiltott szerek - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2013-as összegzéséből. Az adóhatóság hétfői közleményében az év legnagyobb leleplezéseit is összefoglalta.

Negyedével több adomány gyűlt össze az idén a Cipősdoboz-akcióban

A tavalyinál 25 százalékkal több adomány gyűlt össze az idén a Baptista Szeretetszolgálat hagyományos karácsonyi adománygyűjtése, a Cipősdoboz-akció során - közölte az MTI-vel Révész Szilvia, a segélyszervezet kommunikációs igazgatója hétfőn.

Alacsony a szabolcsi folyók vízszintje a kevés csapadék miatt

Alacsony a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei folyók vízszintje a kevés csapadék miatt, a térségben az elmúlt 150 év legszárazabb nyara után ősszel és a tél eddigi időszakában is csak kisebb mennyiségű eső vagy hó hullott.

Szálló por - Már csak két településen egészségtelen a levegő

Csökkent a levegő szállópor-koncentrációja, hétfőn már csak Salgótarján és Nyíregyháza levegőjét minősítette egészségtelennek az Országos Környezetegészségügyi Intézet (OKI). A fővárosban elfogadható a levegő.

Az ünnepi időszakban kilencen haltak meg közúti balesetben

A munkaszüneti napokkal hatnaposra nyúlt ünnepi időszakban kilenc balesetben kilencen haltak meg az ország közútjain - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata hétfő reggel az MTI-vel.

Devizapiac - Keveset változott a forint árfolyama

Kicsit változott a hétvégén a forint árfolyama a bankközi devizapiacon a főbb nemzetközi devizákkal szemben.

Borkai: minden szempontból sikeres volt a 2013-as év

Minden szempontból, így eredményekben, sportdiplomáciailag és gazdaságilag is sikeresnek értékelte a 2013-as esztendőt Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke.