Balogh S. Éva
Viccelve mondtam egy magyarországi barátomnak, aki jót nevetett rajta, hogy velem valami hasonló történt, mint Jászai Joli nénivel, aki talán hetvenéves korában lett híres színésznő. Addig egyszerű tanárként élte életét Pécsett. Na jó, belőlem nem lett sem híresség, sem színésznő, de az biztos, hogy mondjuk tíz évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy egyszer politikai elemzőként fogok megjelenni. Ugyanis hosszú keresgélés után rájöttem arra, hogy igazából a történelem érdekel és nem az irodalom, amivel kezdtem egyetemi karrieremet Magyarországon. Csak azért, mert valaki szeret olvasni, nem feltétlenül lesz belőle jó irodalmár, és az se biztos, hogy az életet irodalmi elemzésekkel akarja tölteni.
Nem mintha nem élveztem volna az ELTE-n töltött két évet, de már akkor is világos volt, illetve lehetett volna, hogy ha valaki Kemény János erdélyi fejedelem önéletrajzával akar komolyan foglalkozni, az talán mégis inkább más tanszékre való. Ez a probléma magától megoldódott, amikor 1957 februárjában Kanadába kerültem, és miután megtanultam rendesen angolul, újra nekivágtam az egyetemnek. De mit csináljak egy angol nyelvű egyetemen? Angol szak? Megint a Kemény János-problémába ütköztem. Thomas Hardy Mayor of Casterbridge-ről írt dolgozatomban az angol „corn laws” hatása az angol mezőgazdaságra jutott csak eszembe! Végre leesett a tantusz: hiszen engem a történelem érdekel! Tehát hosszú keresgélés után történelemszakos lettem, és 1965-ben diplomáztam az ottawai Carleton Universityn. Onnét pedig tovább a Yale Universityre, ahol először szereztem egy M.A-t (Russian and East European Studies), majd egy Ph.D-t történelemből. Disszertációmat az 1919 és 1921 közti magyar külpolitikáról írtam. Szerencsém volt, és a Yale-en maradhattam: tanítottam kelet-európai történelmet és több szemináriumot vezettem az első világháború előzményeiről és következményeiről. Közben publikáltam, leginkább a 20-as évekbeli magyar kül- és belpolitikáról.
Aztán jött a rendszerváltozás, és első magyarországi utam (1993) után rájöttem, hogy édeskeveset tudok a magyar politikai életről, illetve teljesen félreértettem az ottani fejleményeket. Jött a tanulási idő. Akkoriban még az internet gyerekcipőben járt, ezért meg kellett rendelnem egy sor napi és heti kiadványt. Ekkor kezdődött a neheze. Még a neveket sem ismertem. Hónapokba került, mire kezdtem magam kiismerni a magyar politika útvesztőiben. Aztán feliratkoztam két internetes vitalistára, amelyek magyar politikával foglalkoztak, az egyik angol nyelvű volt, a másik magyar. Ekkor jöttek az első meglepetések: a magyar nyelvű listán egyre nagyobb számban jelentek meg teljesen szélsőséges hangok. Akkoriban még csak külföldről. Leginkább az Egyesült Államokból és Kanadából. Pár év elteltével a liberális és mérsékelt konzervatív emberek egyszerűen feladták a csatát.
Ezek a tapasztalatok és az állandó tanulás a végén meghozta a gyümölcsét. Hét évvel később, 2000-ben, már úgy éreztem, hogy elküldhetek egy írást az akkori Magyar Hírlapnak. Legnagyobb meglepetésemre leközölték „Hankiss Elemér haragjai” címmel (2000. január 13). Sőt, kerek kis vita kerekedett a cikk megjelenése után, amihez Hankiss Elemér mellett Lovas István és Litván György is hozzászólt (2000. január 18).
Így kezdődött magyarországi karrierem. Néha megjelenek a Népszavában és Orosz József Kontra című rádióműsorában. Több mint két évvel ezelőtt úgy éreztem, hogy óriási szükség lenne egy angol nyelvű blogra, amiből azok is olvashatnak a magyar politikai eseményekről, akik nem tudnak magyarul. Mint minden kezdet, ez is nehéz volt, de manapság már 400-500 olvasója van a Hungarian Spectrum-nak. Amire igazán büszke vagyok az a kommentek magas színvonala és az a stílus, amely jellemzi őket. A magyar internetes hozzászólok tanulhatnának belőlük.
Máshol/korábban megjelent írásai:
MTI Fotó: Honéczy Barnabás
„…az ország előző miniszterelnökének, Friedrich Istvánnak az ablakon keresztül kellett kimenekülnie a lakásából, mert a különítményesek az éj leple alatt akarták ott helyben letartóztatni.”
„…fogta magát, felszállt a vonatra, csak azért, hogy elvigye nekik a töltött káposztát, amivel otthon akarta meglepni őket.”
 |
„Széles, önelégült mosoly. A végén a riporter kért engedélyt Orbántól, hogy még egy rövid kérdést feltehessen neki. Orbán nagylelkűen bele is egyezett.” |
„Ma a Nyugaton élő magyar állampolgárok, ha nagyon akarják, bizony szavazhatnak. Még csak nem is kell Magyarországon lenniük a választások idején.”
„Egyeztetés az adott országgal nincs. Közös program sincs. A magyar köztársasági elnök anélkül, hogy ezt megbeszélte volna a külügyminisztériummal, elhatározta, hogy ő pedig Szlovákiába utazik, és ott leleplezi Szent István szobrát. Sőt beszédet is mond. Ez minden, csak nem magánlátogatás. A szlovákoknak egyszerűen elegük lett ezekből az úgy nevezett magánlátogatásokból.”
„A legérdekesebb Szalai Annamária okfejtése arról, hogy miért akarja pénzbüntetésre ítélni a Nap-kelte műsorát, ahol a kijelentés elhangzott, miután Morvai Krisztina ugyanabban a programban Gyurcsányt a véreskezű Néróhoz hasonlította. A válasz: ő, Szalai Annamária saját fülével hallotta Gerőt, míg Morvait nem hallotta, mert akkor éppen nem nézett tévét! Fantasztikus, nem?”
„Nagy József a New York Timest ugyan ’mértékadó’ napilapnak tartja, de nem átallja azzal gyanúsítani a lap egyik tudósítóját, hogy az, ismerve az amerikai nép provincializmusát, az újságírás legelemibb szabályait sutba dobva, izgalmas, minden alapot nélkülöző részletekkel traktálta olvasóközönségét csak azért, hogy olvasókat tudjon szerezni cikkének! Hát ez valóban hallatlan és az még inkább, hogy egy ilyen bekezdés nyomdát lát egy jó nevű magyar hetilapban.”
„Nincs annál bosszantóbb, hogy a másik oldal abban a pillanatban felhívja a figyelmet valamilyen más ország nem éppen tiszta múltjára, mihelyt valaki kritikusan nyilatkozik Magyarországról. Mintha az egyik igazságtalanság elfogadhatóvá tenné a másikat!”