rss      tw      fb
Keres

 

Krémer Ferenc

 

szociológus, történész, politológus
főiskolai docens,
a Magyar Rendészettudományi Társaság Társadalomtudományi Tagozatának elnöke


Budapesten születtem 1954-ben. A Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában érettségiztem festő szakon. Voltam segédmunkás és szakmunkás is, mielőtt az ELTE BTK-n történelemből és tudományos szocializmusból diplomát szereztem. Szakdolgozatom témája a magyarországi személyi kultusz volt, nem is sikerült erről semmit sem publikálnom a rendszerváltás előtt. Új témát kerestem hát, így doktoráltam ókori görög-római történelemből 1992-ben. A következő évben megszereztem a szociológia diplomát, és a kilencvenes évek első felében számos szociálpolitikai kutatást végeztem önkormányzatoknak.

1996-ban fél évet töltöttem ösztöndíjjal a George Washington Universityn, Washington D.C-ben.

1997-től elkezdtem foglalkozni a rendőri szubkultúrával, korrupcióval, a rendőrség társadalmi szerepével, vagyis rendészettudománnyal. Ebben a témában is, mint bármely másikban, az érdekel a legjobban, hogyan lehet úgy kialakítani a közhatalmi intézményeket és az emberi kapcsolatokat, hogy működésük nap mint nap magától értetődő módon a demokrácia alapértékeit eredményezzék. 2010-ig, a kormányváltásig tagja voltam a Rendőrség Tudományos, Technológiai és Innovációs Tanácsának.

2002-ben védtem meg szociológiából a rendőri szubkultúráról és korrupcióról írt PhD-dolgozatomat.

1993-tól 2013-ig tanítottam a Rendőrtiszti Főiskolán szociológiát, politológiát, kommunikációt és amíg volt, logikát. 2012. július elsejével az Orbán-kormány politikájáról a Galamusban írt elemzéseim és nyilatkozataim okán eltávolítottak a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről. 2013 márciusától (a felmentési idő lejártától) munkanélküli vagyok.

Mekk mester és a közbiztonság

"Mondhatnánk, hogy jó politikát csak akkor lehet csinálni, ha a politikus tisztában van céljaival, és megfelelő eszközöket választ annak elérésére, de ez kevés. Még akkor is, ha sokan elhiszik, hogy elég. A jó politikához ugyanis meg kell mondani azt is, hogy mire lesz jó."

Milyen rendőrségünk lett és milyet akarunk?

Molnár Katalin
Krémer Ferenc könyve elé

Részlet a könyvből:
„…az fogja definiálni a problémákat, hogy min akar sok ember változtatni, vagy az, hogy a különféle hatalmak birtokosai mit tekintenek problémának. Az előzőhöz nyilvánosságra és vitákra van szükség, az utóbbihoz elég a hatalmi (politikai, médiabeli stb.) deklaráció.”