rss      tw      fb
Keres

 

Lévai Júliáról

Írások, elemzések:

 

Hiperpasszivitás

„Már a kiindulópontjuk sem realitás, hanem csupán egy paranoiás látomás volt, s a továbbiakban is csak hazugságokkal, a perdöntő tények letagadásával operáltak.”

Mélypont

„…nincs idejük az olyan fölösleges luxustevékenységekre, mint amilyenek a demokratikus megoldási módok, a tárgyalásos, konszenzuskereső stratégiák.”

Az ügy lecseng – a romhalmaz marad

„Ha tehát eddig volt is esélye rá, hogy a törvények szigorításának legharciasabb kezdeményezőjeként szerezzen magának presztízst, netán egy migránselhárítóknak kijáró glóriát, ezt a lehetőségét már csütörtökön elveszítette.”

Nekem sem esett jól…

„…elkerülhetetlen a minden kisebbségi helyzetre vonatkozó, kegyetlen törvényszerűség: minden egyes hiba százszorosan számít.”

Az orbáni ellen-dzsihád

„Orbán számára mások szenvedése, kiszolgáltatottságának fokozása nem nagy ár ahhoz, hogy végigvigye a maga öncélú elterelési és propaganda-hadműveletét.”

Másképpen nézve

„A magyar állam azonban mindazok nézését, arcberendezését, nyakkendő-bogjának állását és egyáltalán, a puszta létét, akik zsidónak születtek, determináltan ellenségesnek minősítette.”

„Lehet más a társadalom”

„A tüntetés időnként inkább egy konferenciához hasonlított, amely persze olykor megfogalmazott követeléseket és konkrét célokat is, de ezek másodrendűvé váltak az általános helyzetkép-állítás igényéhez képest.”

Záptojásszag

„Van tehát egy picinyke, szakadárnak tetsző mezőny… vajon emellett léteznek-e olyan mozgások, amelyek elvezetnek oda, hogy a Fidesz felismerje Orbán veszélyességét és gondoskodjon a teljes politikai kiiktatásáról.”

Lesz ez majd jó is

„Optimizmusomnak az az egyik kiindulópontja, hogy ami most megrendült, az nem csupán az Orbán-garnitúra uralma, hanem valóban az egész, rendszerváltás óta eltelt időszak nagyon is rendszerszerűvé váló pártműködése.”

Már megint a kereszténydemokraták!


Darkness is cultivated here – flickr/OhmSpectator

„…hagyni kéne az ideológiai cirkuszaikkal való foglalkozást, hiszen tényleg tűrhetetlen, hogy a közvéleménynek egyfolytában a középkor végén már tisztázott kérdések újrajátszásával kell foglalkoznia.”

Jeszenszky és az ő profi rasszistái


Hierarchy (Singapore) – flickr/jurvetson

„…ha a politika szintjén is beleragadnak az oktalan számháborúkba, származási méricskélésekbe, akkor itt csak a jobboldal és a rasszizmus győzhet, azon egyszerű oknál fogva, hogy az emberhierarchia felállításában ők a jobbak és gyakorlottabbak.”

BRFK: a zsidóverés nem rasszista, csupán vallásfelekezeti kérdés


You can't escape the wall – flickr/foster

„Elképesztő… hogy egy állami, rendfenntartásra hivatott szervezet véleményformáló, politikacsináló aktorként lép fel. Olyan intézményként, amely már az ügy bírói vizsgálata előtt eldöntheti, hogy a cselekménynek volt-e vagy nem volt rasszista indítéka.”

A média eldöntötte: a Milla egy párt, és punktum


Milla-tüntetés (forrás: Facebook)

„…a baloldali pártok legalább annyira az ellenségüknek tekintik a civil politikai mozgalmakat, mint a jobboldaliak. Nem azt képviselik, hogy Orbán monolit hatalmával szemben a civilek erősödésével lehet csak győzni… hanem megint csupán az önös érdekeiket.”

Hócipő – Orbán: 600–600


A Hócipő címlapja, 2004

„Azon ugyanis egy adventi Orbán-naptár virít, amelyen lehet huzigálni a piros kereszteket, 2014. május 25-ig. Ezúttal azonban nem a kép alá tettek „igaz–nem igaz” válaszlehetőségeket, hanem fölé írtak egyetlen értelmezést: ’Orbánnak már csak 600 napja van hátra’.”

Úgy tudják, győztek, de csak uralkodnak


Károlyi Mihály utca–Felszabadulás tér (1974) – egykor.hu

„…büszkén beírhatják az életrajzukba: ’2012-ben szerepem volt a budapesti utcanevek forradalmi erejű megváltoztatásában, az addig uralkodó liberálbolsevik szellemi birodalom megrengetésében’.”

Tanulópénz

Újabb fejezet a „Milyenek vagyunk?” sorozatból


Ancient marketplace – flickr/jdeasom

„Árulja már el, miért gondolja, hogy vevő vagyok a cigányozásra? – Kis csend, majd jön a válasz: – Hát mert olyan rendes, budai úriasszonynak néz ki.”

Politikai gyomorforgatókönyvek


Maelstrom – flickr/„J”

„Amit a lap állít, abból semmi sem igaz, mert Gyurcsányt egyfelől kizárólag a jobboldalon vádolták áléhezéssel, másfelől még ott sem jelentek meg olyan interjúk, amelyek bizonygatásra kényszerítették volna. Ahhoz ezek az emberek gyávák.”

Miért nem esik le odaát a tantusz?


The almighty – flikcr/Thomas Hawk

„Orbán olyasmiben minősült bűnösnek, ami valójában a szakrális személyek, szentek és mártírok, vértanúk nagyon is idézőjeles ’bűnössége’: az lesz a kiemelt vétke, hogy naivitásában nem látta meg időben mások alattomosságát, hitszegését.”