rss      tw      fb
Keres

 

Olvasói vélemények, hozzászólások, írások archívuma

 

Levél Moszkvába

„Igaz, igaz, mikor először kormányon voltam, teli pofával szidtam a fajtátokat is, de hát akkor az Unióba igyekeztem.”

Tavaszi szél vizet áraszt

„…aztán félúton közölték, hogy elmarad a központi rendezvény. Már nem fordultunk vissza.”

Matolcsy célkeresztben

„…az igazságszolgáltatás Matolcsy ügyében is tegye meg a szükséges intézkedéseket.”

Gázár

„A távolság növekedésével a fűtőérték csökken.”

Futószalag

„A gyár biztonsági öveket és légzsákokat gyárt majd 1000 miskolci munkás segedelmével.”

A kapuban

„Ez lenne a ’kézzelfogható’?”

Lesz még egyszer felszabadulás?

„…ahogy 1945-ben Magyarország a német birodalom legutolsó csatlósa volt, úgy lett 2014-ben Oroszország legelső csatlósa.”

Az arányokról

„12 916-szor nagyobb összegről van szó!”

Merénylet a kórházban!

„…már itt is, ebből a rádióból is ömlik ránk a szenny, azaz a hír, hogy mit mondott Orbán… és legfőképp: hogyan támadt rá a nemzetére Gyurcsány Ferenc.”

Versmaraton – 2014

„Az idén is megrendezzük Versmaratonunkat a Kossuth téren, a József Attila-szobornál.”

Gondolatkísérlet

„…a magukat közszolgálatinak hazudó adók milyen előszeretettel hivatkoznak a mai napig is a BBC szakmai-etikai kódexére.”

Az ATV valóban az a tv?

„És mindez a közismerten összefogó Hont Andrással, Para-Kováccsal, Rajcsányi Gellérttel, a cöfös Lomnicival és Horn Gáborral.”

Simonok – Újabb botrány az MSZP-ben

„…minden nem fideszes tagját elítélték, őt viszont kimentette a Fidesz-frakció, képviselőként szerintük bűnözhet.”