Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. november 11.
- Részletek
- Bolgár György - Megbeszéljük
- 2010. november 13. szombat, 02:51
- Megbeszéljük
Bolgár György: - A jelek és az olvasható cikkek szerint áll a bál az akadémia filozófiai intézetében és a bálozók nem túl vidámak. Azt írja a mai Népszabadság, hogy Tamás Gáspár Miklós lesz az ötödik eltávolított az intézetből. Bár korábban még több elbocsátandóról beszéltek, az már biztos, hogy négy munkatársnak távoznia kellett, ötödiknek pedig megy TGM (Tamás Gáspár Miklós). Azért ő mégiscsak valaki. Igaz, hogy mennie kell?
Boros János: - Kedves Bolgár úr, ne egy jövőbeli tényről kérdezzen engem, mert az, hogy Tamás Gáspár távozik-e vagy sem, ez még a jövő kérdése. És tudja Arisztotelész a Hermeneutika 9. könyvében azt írja, hogy a jövőbeli eseményekről nem tudunk jelentéseket tenni. Például ha azt mondom, hogy holnap lesz tengeri csata, ez nem is igaz, nem is hamis. Mint ahogy ennek a tagadása sem. Itt az igaz az, hogy holnap vagy lesz tengeri csata, vagy nem lesz tengeri csata. Tehát én is azt tudom válaszolni, hogy mivel ez nem egy megtörtént esemény, egy jövőbeli esemény, én nem tudok arra most Önnek válaszolni, mert valóban nekem kell ezt a döntést meghozni. Tamás Gáspár Miklós e hónap végén tölti be a 62. életévét és nagyon pontosan fogalmazott a Népszabadság, így nyugdíjba küldhető. Most ugye hirtelen többen olvasták ezt és már számosan kerestek ma ezzel kapcsolatban. A következő mondat a Népszabadságban az, hogy az intézetvezetés és Tamás Gáspár Miklós ezen a héten találkozott. Ebből úgy néz ki, mintha a találkozásunk ezzel összeköthető lenne. Nem összeköthető. Tamás Gáspár Miklós január 4-e óta most hétfőn volt először az intézetben, akkor valóban a folyosón összetalálkoztunk, és feltette nekem a kérdést, hogy őt most valóban nyugdíjba fogom-e küldeni. Én ezt vele a 62. életéve előtt nem közölhetem, de egyébként még magam sem döntöttem el, még számos dolgot, összefüggést mérlegelek. És akkor mindjárt el is mondom, hogy mi minden dolgot mérlegelek. Tamás Gáspár Miklós egy kiváló gondolkodó, rendkívül tehetséges ember, nem sak kiforrott és kidolgozott tehetség. Vannak azonban olyan formai kérdések és problémák, amelyek mellett egy a Magyar Tudományos Akadémia intézetének vezetője és maga a Magyar Tudományos Akadémia nem mehet el szó nélkül. Az egyik az, és ezt le is írja az újság, hogy Tamás Gáspár Miklósnak nincs nyelvvizsgája, sőt Tamás Gáspár Miklós valójában mind a mai napig nem mutatta be az egyetemi diplomáját. Természetesen akár azt is mondhatták, hogy ezek fölött szemet hunynak. Viszont a magyar tudományban és a magyar egyetemi világban a legkésőbbi időpont, amikor valakit nyugdíjaznak, az 62 éves kor jelen pillanatban annak, aki nem szerzett tudományos fokozatot, de valójában ennél már sokkal előbb. Tehát jóval korábban figyelmeztetik, és a szabályzatokban le is van írva, hogy meg kell szerezni a tudományos fokozatot. Tehát ez az első formai kritérium. Itt szeretném többek között megjegyezni azt is, hogy a nagydoktorok hetven éves korukig vannak állásban, de akiknek nincs fokozatuk, azok valójában a 62 éves kort sem igen szokták elérni kutatóintézetekben se Magyarországon. Most külföldön nem tudom, hogy van, de külföldön nagyon szigorú szűrés és rosta van, tehát így nem lehet idáig így eljutni. Tehát ez az, amit először szeretnék leszögezni. A második, amit itt még mindenképpen szeretnék mondani, mert ugye a cikket olvastuk, és ez alapján az itt a kérdés, hogy Tamás Gáspár Miklós, én azt hittem, hogy nekem olyan jó kollégám, akivel jó kapcsolatban vagyunk és ennek a demonstrálására szeretném mondani, hogy a 2000-es évek elején én Tamás Gáspár Miklóst meghívtam, hogy a pécsi tudományegyetemen a doktori iskolában szerezzen doktori fokozatot. Én akkor a Gazsinak azt mondtam, hogy Gazsi, nagy a munkásságod, sok mindent csinálsz, ezek a formai dolgok tényleg nem jöttek eddig még össze, de én mindent megteszik azért, hogy elismertessük a teljesítményedet, és szerezzél egy doktori fokozatot. És ha Ön ezt megkérdezi tőle, ezt igazolni fogja. Ezek után én még néhány évig visszatértem erre, és újra jeleztem neki, hogy támogatom, segítem, vannak külön utak a különösen indokolt esetekben arra, hogy megszerezheti a doktorátust. Ez mind a mai napig nem történt meg. Ezt én ebből a pozícióból mondom. Ezért is mondom azt, hogy amikor Gazsi barátom azt írja, hogy a nyugdíjazás hátterében világnézeti elfogultságot sejt, és ezt aztán nem tudja bizonyítani, az rendkívüli módon meglepő számomra. Egyrészt azért, mert ha én itt elfogult lennék bármilyen irányban is, egyébként remélem, nem vagyok az, akkor én nem hiszem, hogy ilyen ajánlatot tettem volna Tamás Gáspár Miklósnak. Vagy például nem hiszem, hogy akkor, amikor Richard Rorty, talán Ön is ismeri a nevét, Pécsett járt – egyébként négyszer vagy ötször hoztam Pécsre az amerikai új pragmatizmusnak kétségtelenül egyik legnagyobb 20. századi alakját –, meghívtam Tamás Gáspár Miklóst főelőadónak és főválaszolónak. Együtt vettünk részt étkezésen, és talán még a lakásomra is elhívtam Tamás Gáspár Miklóst. Tehát ez az egész világnézeti kérdés nagyon meglepett itt a cikk végén. Egyébként mondom, még nincs is semmilyen döntésem.
- Értem.
- Tehát itt semmiféle világnézeti ügy nincs a dolog mögött. És akkor még hadd mondjak két dolgot. A négy elbocsátott közt van egy, aki úgy ismert mint katolikus vallásfilozófus, továbbá amit még szeretnék mondani ezzel kapcsolatban az az, hogy ha Tamás Gáspár Miklós nyugdíjba megy hatvankét éves korában, még egyszer mondom, miután egy tudományos kutatóintézetben nincs doktorátusa, nincs nyelvvizsgája, illetőleg az akadémiai szokásjog alapján ezt meg kell tenni, akkor Tamás Gáspár Miklós egy korrekt nyugdíjat fog kapni. Több mint húsz éve munkaviszonyban van, tehát nagyon kis százalékkal fog kevesebb pénzt kapni, mint amennyit jelenleg. Hiszen a járulékokat nem vonják le, és még azt kell hozzátennem, hogy az életmódjában az égvilágon semmi változás nem lesz, hiszen, még egyszer mondom, január 4-e óta most a héten láttam először az intézetben. Ő egyébként általam kifejezetten kedvelt és most nem akarom azt mondani, hogy szeretett ember, mert ez furcsa, de kimondottan szimpatizálok vele. Lehet, hogy több pénze lesz, mondták ezt nekem olyanok, akik értenek hozzá, de nem vele kapcsolatban, hanem általában a nyugdíjazással. Mert más munkahelyemen is voltak már ilyen nyugdíjazási kérdések. És még egy dolog. Itt most egy intézet nyugati típusú felfejlesztése előtt állunk, aminek én, ha ott továbbra is bizalmat kapok az akadémiavezetéstől, a motorja kívánok lenni. Nem arról van szó, hogy itt valaki rosszul jár. Tamás Gáspár Miklósnak körülbelül ugyanannyi havi jövedelme lesz, mint eddig, eddig sem járt be, ezután sem fog bejárni, de ha nyugdíjba küldjük, helyette fel tudunk venni egy fiatal, tehetséges, doktorátussal rendelkező valakit. Most nem gondolok senkire, mert nem személyeket válogatok, hanem minőségeket. Egy fiatal tehetséges munkanélkülit, mert ilyen most rengeteg van. Már külföldön doktorált fiatal filozófusok is. Tehát adott esetben itt én úgy gondolom, hogy egy jövőépítés együtt jár azzal, hogy valaki, akit a szokásjog alapján el kellene küldeni, esetleg nyugdíjba küldődik. De még egyszer mondom, még nincs döntés, tehát arról, hogy most Tamás Gáspár Miklós nyugdíjba megy vagy sem, erről most ne is beszéljünk, mert ez egy holnapi tengeri csata.
- Értem. Igazgató úr, ha megengedi, akkor olyan kérdéseket tennék fel, amire szeretnék rövid választ kapni.
- Parancsoljon.
- Mert az első kérdésemre tíz perces választ kaptam és ennyi időnk nem lesz.
- Persze. Értem. Ne haragudjon én egyetemi előadásokat, konferenciákat tartok és ez más tempó.
- De azt szeretném megkérdezni, nem a jövőről, vagy a jelenről, hogy Önnek most mi a szándéka? Elküldi nyugdíjba vagy nem?
- Nekem még nincs kialakított szándékom, tudniillik fel kell mérnem, végig kell néznem az anyagokat, beszélnem kell az akadémia megfelelő fórumaival, jogászokkal stb.
- De milyen anyagokat? Ezek szerint Tamás Gáspár Miklós nem jár be, hát akkor? Ön azt mondja, ha nem jár be, akkor menjen nyugdíjba. Nem? Milyen anyagokat kell átnézni?
- Bocsánat, nem ezért küldeném el nyugdíjba, ezt csak említettem, hogy az életmódjában nem történik valójában lényegi változás. Ezt mondtam.
- De ha ő szeretne dolgozni az akadémia kutatóintézetében, akkor miért kellene őt nyugdíjba küldeni? Ha Önt egyébként nem zavarja, étkezésre is meghívta, sőt Richard Rorty előadására is meghívta főelőadónak, feltételezem, akkor meggyőződhetett arról is, hogy tud angolul, bár nyelvvizsgája nincs.
- Nagyon jól tud angolul, igen. Most, Bolgár úr én arra kérem, hogy jövőbeli eseményekről beszéljünk akkor, amikor múlttá váltak. Tehát én most erről nem akarok beszélni, vagy hát beszélhetünk, csak nincs értelme.
- Én csak az e pillanatban meglévő szándékáról szerettem volna tudni. Nyilván nem vetődött volna fel az egész kérdés, ha Önnek nem fordult volna meg múlt időben a fejében, hogy elküldöm TGM-et, mert nem dolgozik, vagy nem szeretem, vagy mást szeretnék helyette, vagy nincs nyelvvizsgája. Akármiért, Önnek ez eszébe jutott.
- Hú, Bolgár úr, nagyon kemény dolgot mondott. Az, hogy az én fejemben mi fordul meg, azt soha nem tudhatjuk.
- De Ön tudhatja, hogy az Ön fejében mi fordult meg?
- Az én fejemben az fordult meg, hogy valóban ezen a kérdésen gondolkodom. De nincs kialakított szándékom, tehát ezt még nem éleztem ki.
- Az én kérdésem az, hogy miért gondolkodott ezen? Hiszen tudjuk azt, hogy TGM egy igazán különleges, unikális figura, egy fantasztikus sziporkázó filozófus, aki millió egyéb dologgal is foglalkozik, akár van neki diplomája vagy nyelvvizsgája, vagy akármije, akár nincs. Valószínűleg az akadémia filozófiai intézete cégérként is kitűzhetné, hogy itt dolgozik Tamás Gáspár Miklós, még ha nem is láttuk az elmúlt hónapban.
- Igen. Hát ez nagyszerű. Akkor felteszek Önnek egy kérdést, kedves Bolgár úr. Ugye most a Magyar Tudományos Akadémia filozófia kutatóintézetének igazgatójával beszél. Most el tudja-e képzelni Ön azt, hogy mondjuk a Magyar Tudományos Akadémia kémiai kutatóintézetének igazgatójával beszél, és azt mondja, hogy van egy kiváló kémikus ismerőse, aki szuper dolgokat ír az újságokban a kémiáról, és a többi az ugyanaz, mint itt, hogy hatvankét éves stb. Szeretném elkülöníteni, egészen más a médiaszereplés, az újságokban való folyamatos jelenlét és egészen más műfaj egy tudományos kutatóintézetben dolgozni. Ez az első, amit mondani szeretnék. Hogy különleges meg sziporkázó abban teljesen egyetértek. Ő a médiában kiváló, ebből adódóan a média úgy gondolja, hogy jó rákérdezni. Rá lehet, de hogy itt nagyon komolyan problematizálni kell a tudományos kutatóintézetben az illetőnek az állását, azt nem gondolom. Ön, ha jól emlékszem, régen amerikai tudósító volt vagy ilyesmi.
- Nem ilyesmi, az voltam. Igen.
- Ugye? Nem tudom, rádiónak vagy Népszabadságnak?
- A Magyar Rádió New York-i tudósítója voltam.
- Igen. Ön is hosszú időt élt New Yorkban, én is éltem több évet Amerikában, tíz évet összességében Nyugat-Európában. Tehát látja, hogy ahol működnek a dolgok, ott az adott helyen nagyon koncentrálnak az adott intézmény feladataira, az adott helyen a professzionalizmus a fő szempont. Azt mondta ugye Platón, hogy akkor lesz jó a társadalom, ha a suszter suszterkedik, az orvos gyógyít, mindenki végezze a maga munkáját. Magyarországon kicsit elterjedt az, hogy mindenki mást is csinál. Én még egyszer mondom, Tamás Gáspár Miklós egy kiváló elme, ahogy Ön mondta, különleges figura, sziporkázó beszédű és sziporkázóan író-szerző. És ez nagyon jó. De ez egy dolog. És ez nagyon fontos a filozófiában is természetesen, hogy megjelenjen ez a társadalom felé. De a filozófiai kutatás, a filozófiai kutatóintézet követelményei és a Magyar Tudományos Akadémia követelményei mások. És ott bizony formális követelményeket is kell támasztani. Megmondom, hogy miért. Azért, mert ezek a törvények. És ha jogállamban élünk, akkor be kell tartanunk a törvényeket. Mert képzeljük el azt, ha olyan precedenst teremtünk, hogy valakiről tudjuk, hogy zseniális, nincsenek meg egy adott álláshoz a papírjai, de azért felvesszük. Gondoljon bele, hogy ez hova vezet. Nem állhat senki a törvény fölött, Bolgár úr. Nem állhat senki a törvény fölött és a szabályok fölött és az akadémia szabályai fölött sem.
- Hát, ha a zsenit elküldik az akadémiáról, akkor szerintem nagy baj van.
- No de várjon csak Bolgár úr. Én azt mondom, hogy a Tamás Gáspár Miklós úr egy nagy tehetségű filozófus. De hogy zseni, ez azért erős.
- Nem, Ön hozta előbb szóba, hogy hiába zseniális valaki, ha nem felel meg a szabályoknak.
- Jó, zseniális, oké.
- Ugye? Egy dolgot kérdeznék még, hogy ugye Tamás Gáspár Miklós egy dolog. De valószínűleg az ő esetleges elküldése sem kapott volna ekkora figyelmet, ha az elmúlt hónapokban a huszonöt filozófiai intézeti munkatársból tizenötöt nem minősítettek volna alkalmatlannak. Ami enyhén szólva meghökkentő. Aztán kiderült, hogy nem is minősítették, csak előminősítették, akármit jelentsen is ez, nem tudom, hogy létezik-e ilyen formula. 25-ből 15? Eddig csak ott lébecoltak és nem csináltak semmit? Nem is voltak filozófusok, nem is tudják mi az? Miről van szó?
- Akkor megpróbálok rövid lenni, mert említette, hogy elég hosszan beszéltünk. Az első az, hogy a filozófia kutatóintézetnek egy tudományos profilt kell kialakítani, tehát itt tudományos kutatóknak, szakembereknek kell lenniük. Itt jegyzem meg, hogy Tamás Gáspár Miklós egy briliáns ember, de nem nevezhető valamely filozófiai irányzat vagy téma a szakértőjének. Még itt megjegyzem, hogy például a nagydoktorok ugye hetvenéves korukig dolgozhatnak, néhány évvel ezelőtt nagydoktorokat küldtek el anyagi okból az intézetből hatvanhat-hatvanhét éves korukban nyugdíjba. Akkor egyetlenegy ilyen rádióműsor vagy újságműsor sem volt, pedig jelentős teljesítményű emberekről van szó. Most térjünk át az Ön kérdésére. A Filozófiai Kutatóintézetnek van egy követelményrendszere. Ezt a követelményrendszert hat évvel ezelőtt alkotta meg az akkori igazgató, Nyíri Kristóf igazgató, akadémikus, de hozzá kell tenni, hogy ezt nem csak úgy a saját ötlete alapján írta meg, hanem az akadémia vezetésével tárgyalt. Az akkori főtitkár már többször felhívta a figyelmét, hogy külföldi publikációk nélkül nem lehetnek tudományos kutatók az akadémián. És 2003-ban a főtitkár kifejezetten írásba adta, hogy akinek nincs külföldi publikációja, az nem maradhat az intézetben. Ezek után tudni kell azt is, hogy azt is kijelentette az akadémia vezetése többször, hogy akinek nincs doktori fokozata, az nem maradhat az akadémia tudományos intézetében. Az akadémia Filozófiai Kutatóintézetében mostanáig öt olyan munkatárs volt, akinek nem volt egyetemi doktorátusa. Nem akadémiai doktorátusa, egyetemi doktorátusa. Volt olyan, aki több mint harminc éve dolgozik az intézetben, és egy úgynevezett kis doktorátust sem szerzett meg.
- De ha jól tudom, az alkalmatlannak minősítettek körében nagydoktorok és egyetemi professzorok is vannak.
- Így van. Tehát ez az első kör. Valójában, akkor én pontosan kifejezem, ezek a munkatársak minősítették magukat alkalmatlannak azzal, hogy nem teljesítették a követelményeket. Tudniillik, van egy hat éve leírt követelményrendszer. És elmondom, hogy mik vannak a követelményben. Például olyanok, Bolgár úr, hogy a főmunkatársnak évente egy szakmai tanulmányt kell írni. Évente egyet. Most olyan főmunkatársról van szó, akinek egy éven keresztül nincs más feladata, mint hogy hetente kétszer az intézeti napra bemenjen, és ott beszélgessen a kollégáival a kutatási témáiról. Egyébként teljesen szabad, és egy éve van arra, hogy egyetlen szaktanulmányt írjon. Az Ön által hivatkozott kollégák közt van olyan főmunkatárs, aki az elmúlt hat évben egyetlenegy szakmai tanulmányt írt. Tehát a hat évre a kötelező hatból egyet írt. Vannak írásai, tanulmányai sok helyen, de magyarországi szaklapban egyetlenegy van. Most én neveket nem fogok természetesen mondani, de ennek a főmunkatársnak az egész munkássága során egyetlen értékelhető, referált külföldi publikációja sincs, és ez a másik, amit az akadémia vezetése megkövetel. És a követelményrendszer is megköveteli. Egy főmunkatárs, aki egyetemi docensi vagy egyetemi tanári, professzori fizetést kap és az ilyen főmunkatársnak egyetlenegy külföldi publikációja sincs, és hat év alatt egyetlenegy szakmai publikációja sincs. Vagy mondok egy másik példát. Egy másik főmunkatárs az elmúlt tíz évben négy tanulmányt jelentett meg, ez negyvenszázalékos teljesítmény. Hiszen teljesen szabadon csinálhatta a munkáját, egy filozófust senki nem ellenőriz, egyetlen ellenőrzés az, hogy időnként megjelenik neki egy szakmai tanulmánya. Mondom, docensi vagy egyetemi tanári fokozatnak megfelelő fizetést kapnak, az nem mondom, hogy hány százezer forint, amit havonta kézbe kap az adófizetők pénzéből. És három-négy éven keresztül egyetlenegy publikációja jelent meg. Tehát most képzelje el Bolgár úr, hogy itt a rádióban valaki kinevezi Önt riporternek és Ön most három évig nem megy be, hanem otthon van, és ezért kapja ugyanazt a fizetést, amit most azért kap, hogy Ön most hallgat engem, meg hallgatja a többieket.
- Rendben, velem lehet beszélni. Így van.
- Szóval teljesen abszurd helyzetek álltak elő, tehát amikor Ön azt mondja, hogy ez egy, mondjuk ki ezt nyugodtan, botrányos helyzet, akkor én ezzel egyetértek. De az a botrányos helyzet, hogy ez így kialakult, kialakulhatott.
- Értem. De ha Ön szerint a szabályok, az előírások betartása ennyire fontos, és tulajdonképpen független is attól, hogy az illető filozófus négyévente egyszer milyen minőségű dolgozatot vagy könyvet vagy tanulmányt ír, így is lehet nézni a dolgokat, akkor én meg azt mondom, hogy amikor meghirdették az igazgatói állást egy pályázaton, akkor Ön jelentkezett és a filozófiai intézetben nagy többséggel az intézet munkatársai Gábor György mellett szavaztak, az akadémia által kiküldött szakmai eseti bizottság egyértelműen szintén Gábor György mellett foglalt állást. Ehhez képest aztán az akadémia elnöke kinevezte Önt. Itt nem ütköztek bizonyos, ha nem is kötelező, de mégiscsak elfogadható szakmai szabályokba? Vagy olyan fajta előírásokba, amelyeket jó lett volna tiszteletben tartani?
- Igen. Először is hadd pontosítsak. Az intézeti igazgatókat az akadémia elnöke több akadémiai grémium javaslatára nevezi ki. Tehát itt kinevezés és nem megválasztás történt. Ez az első. A második, amit szintén szeretnék hangsúlyozni és itt a Népszabadság végén van az, hogy úgy tudjuk, az intézetben folyó perpatvar egyre kellemetlenebb az MTA vezetése számára. Ezt az újságíró csak úgy odaírta, mert tudtommal az akadémia vezetése támogatja a minőségi felépülést, támogatja azt, hogy nyugati színvonalú kutatás alakuljon ki valamennyi intézetben. Tehát erről ennyit. Na, most a megválasztásról. Akkor részletezzük, mert ez egy…
-… Kinevezésről.
- Mert ez egy kicsit félrevezető volt, ahogy Ön mondta. Egyrészt az intézetnek valóban véleménynyilvánító joga van, és a tagok nagy része a másik jelöltre szavazott. Ez valóban így van, de ezt, nyilván Ön tanult szociálpszichológiát, tudja, hogy nem a változtatásra, hanem a helyzet fenntartására törekszenek a különböző közösségek tagjai. És ha most utólag azt mondjuk, hogy a minősítések fényében volt, aki három évig egyetlenegy tanulmányt sem publikált, akkor ez érthető, hogy valaki ezt az állapotot szeretné fenntartani. Gondoljunk arra, hogy itt az adófizetők pénzén, az Ön pénzén és a hallgatók pénzén emberek évekig nem publikáltak, vagy több évig nem abban a szakmában publikáltak, amiért a fizetésüket kapják. Ez az első. Tehát az intézeti szavazás. Az akadémián belül két grémium szavaz, egyrészt az illetékes osztály, ebben az esetben a második osztály és az úgynevezett AKT, az akadémiai kutatóhelyek tanácsa. A második osztály ugyan emlékeim szerint egyik jelöltre sem adott ötven százaléknál többet, de rám több szavazat érkezett, mint a másik jelöltre. Hadd tegyem hozzá, hogy két évvel ezelőtt már volt egyszer egy pályázat, amit az utolsó pillanatban leállítottak, akkor ugyanez az osztály, a második osztály kilencvenvalahány százalékban szavazott rám. És én azóta nem változtattam sem a munkámon, sem a stílusomon. Tehát egy kicsit meglepő volt ez a fordulat. Tehát itt rám szavaztak. A másik az AKT, az akadémiai kutatóhelyek tanácsa. Ez egy különféle tudományokból összeállt bizottság, amely kiküld egy úgynevezett szakbizottságot. Na most ez a szakbizottság az, amelyik 5-0 arányban szavazott, mert 5 tagból állt, és 5-0-ra a másik tagot hozta ki. Én azt szeretném erre mondani, hogy egyrészt én magam azért nem éreztem kötelezőnek ezt a magam számára, mert az öt tagból csak kettő volt filozófus, a másik három nem a filozófián működött. És azt is meg tudtam állapítani, hogy ha rámegyek az internetre, látom, hogy személy szerint egy kivételével valamennyi különböző helyzetekben, fórumokban a másik jelölttel együtt dolgozott, tehát ismeretségi viszonyban volt.
- Pálinkás József végképp nem filozófus, mert ő fizikus, mégis ő nevezte ki Önt.
- Igen. Én az elnököt egyébként személyesen nem ismertem, azt nem lehet ismeretségnek nevezni, hogy akadémiai rendezvényen, egyszer egy fogadáson bemutattak bennüket egymásnak. Tehát én nem voltam vele ismeretségi viszonyban. És állítólag megnézte a két anyagot, és egyrészt nyilatkozott, hogy melyik jelöltet tartja megfelelőbbnek, de az AKT, ahol akadémikusok vannak és mindenkinek rendelkezésére állt a publikációs életrajz, titkos szavazáson választottak meg engem. Tehát azért ezt látni kell és azért hadd mondjam azt, és soha nem volt szokásom, most sem akarom itt a magam teljesítményét dicsérni, de elég sokat igyekeztem letenni az elmúlt húsz évben szakmailag is, tudományszervezésben is. De erről nem akarok többet mondani, ez benne van az életrajzban. Itt ilyen apró problémák voltak, de jogilag teljesen tiszta volt számomra, még egyszer mondom, morálisan is.
- Igazgató úr. Egy dolgot még hadd kérdezzek. Visszatérve az alapkérdéshez. Akar-e Ön együtt dolgozni még munkatársként Tamás Gáspár Miklóssal?
- Tamás Gáspár Miklóssal én remélem, hogy ameddig élünk, együtt fogunk dolgozni.
- Munkatársként.
- Nézze. Ezt én nekem végig kell gondolnom. Itt egy tudományos profilra van szükség, Tamás Gáspár Miklós nem tekinthető szakembernek és fiatalokra van szükség. Ezek a nagyon fontos alternatívák.
- Szóval nem.
- Én ezt nem mondtam ki, de ezek nagyon fontos érvek amellett, hogy a fiatalítás irányába menjünk el.
