rss      tw      fb
Keres

Az utolsó pillanat nyerő stratégiája

Bitó László


Eldöntöttnek tekinthetjük, hogy ki lesz a következő miniszterelnök. Ezen aligha változtathat most már egy banánhéj-effektus sem. A közvélemény-kutatások mutatják, hogy hiába tettek meg az MSZP miniszterelnök-jelöltjének egy rokonszenves, politikai szűznek tekinthető fiatalembert és az MDF miniszterelnök-jelöltjének egy kiérdemelten népszerű, bizonyítottan jó szakembert, ez nem mozgósítja a ballib oldalnak az elmúlt nyolc év kormányzásával elégedetlen szavazóit.

Miért is mozgósítaná őket, hiszen jól tudják, hogy ennek a két jelöltnek annyi esélye sincs a kormányalakításra, mint egy jégkockának a pokolban.

A jobb-szélsőjobb kétharmadának megakadályozása sem bizonyult hatásos urnákhoz szólító indoknak. Ez érthető is, hiszen a destruktív ellenzékiség országromboló nyolc éve után sokan éppen a kétharmadban látják a garanciát ennek megszüntetésére: a destruktív ellenzék nélküli, békésebb időkre. Sok ballib és konzervatív választónak elég lesz, ha demonstrálhatja ellenszenvét a pártok iránt, amelyek cserbenhagyták őket, és ezt megtehetik azzal, hogy nem mennek el szavazni. A győzelem esélye és vágya nélkül miért is mennének?

Pedig a ballib-konzervatív győzelemnek nagyon nagy, közel 100 százalékos az esélye, ha nem a miniszterelnökség reménytelen – vagy éppen sok kiábrándult támogató által egyáltalán nem vágyott – elérését tekintjük győzelemnek. A demokrácia győzelme az, ha van egy kormányzásra képes többség, és azt hatásosan ellenőrizni, egyeduralmát gátolni képes ellenzék. Mint ahogy mindezt már hónapokkal ezelőtt részletesen kifejtettem (lásd: Konstruktív ellenzék kerestetik. Élet és Irodalom, 2010. november 20.) A magyar Alkotmány szerint ez elérhető az egyharmad plusz egy mandátum megszerzésével a politikai spektrum nem kormányzó, együttműködésre képes oldala által.

Ez még ebben az utolsó pillanatban is megvalósítható volna, ha a ballib-konzervatív pártok megértenék, hogy ez nemcsak a haza demokratikus működésének elkerülhetetlen érdeke, hanem mindegyikük egyéni érdeke is: ha ugyanis nem képesek az ilyen pragmatikus együttműködésre most, aligha lesz esélyük, hogy 2010-ben és talán még 2014-ben is bármilyen hatásos pozícióba kerüljenek. Még van néhány nap, és az első forduló után további két hét, hogy a demokratikus erők kampányukat erre a nyerő stratégiára összpontosítsák.


Bitó László, író


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!