A magyar felsőoktatás átszabása
- Részletek
- Vendégek
- 2012. január 10. kedd, 04:11
- Huszár Ágnes
A magyar Országgyűlés 2011. december 23-án elfogadta az új felsőoktatási törvényt. 2012. elején hatályba is lépett, mivel Schmitt Pál államfő már újév napján aláírta.
Az intézményi összevonásoktól rettegők egyelőre fellélegezhetnek. Egy jelentős kivétellel: a Rendőrtiszti Főiskola, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, valamint a Corvinus Egyetem Közigazgatás-tudományi Karának összevonásával létrejött a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Már a rektorát is kinevezték Patyi András személyében. A többiek maradhatnak. Egyelőre.
Mivel a Kormány 2012. január 4-én meghozta a döntést, Vízkeresztre már azt is megtudtuk, hogyan fog működni 2012 szeptemberétől a magyar felsőoktatás, nyilvánosságra kerültek a keretszámok. A legfontosabb adat: a felsőfokú szakképzésre, alapképzésre, illetve egységes, osztatlan képzésre jelentkezők közül 33927 jövendő hallgató részesül állami finanszírozású (ingyenes) képzésben, további 15550-en pedig részleges (50 százalékos) állami támogatásban. Ha az első számból levonjuk a 3500 felsőfokú szakképzési helyet, akkor mindössze 26 990 olyan hely marad, amely csakugyan főiskolai, egyetemi diplomához vezet.
Nézzük meg az egységes, osztatlan képzés számait. A magyarországi jogászképzés összesen 100 állami finanszírozású helyet kapott. Ez oszlik meg a jelenleg működő kilenc (?) képzési hely között. A művészeti terület 160 ingyenes helyet kapott, az agrárterület szintén 160-at, a műszaki 200-at, az orvos-egészségtudományi pedig 1800-at.
A keretszámokból világos, hogy az oktatási államtitkárság által favorizált terület az alapképzés (BA). Ezen belül a legnagyobb veszteség a gazdasági jellegű területeket éri: országosan mindössze 250 állami finanszírozású hely jut számukra. Pedagógusképzésre 1600-an juthatnak be így, bölcsészképzésre 2700-an. A prioritás a műszaki képzés 8000 teljes és 7600 részfinanszírozású képzési hellyel, ezt követi az informatikai képzés 3600 teljes és 4600 részfinanszírozású hellyel, valamint a természettudományi képzés 4000 teljes és 3150 részfinanszírozású hellyel.
A mesterképzésre (MA) felvehetők számát összességében 19600-ban határozták meg, ebben benne vannak a hitéleti mesterképzések is. Ezek pontos keretszámairól a kormányzat a fenntartó egyházakkal együtt fog később dönteni.
Nagyon tanulságosan árnyalja a képet, ha megnézzük a költségkereteket. A bölcsészettudományi képzés 230-400 ezer forinttal számol alapképzési évenként és 450-600 ezer forinttal az osztatlan és mesterképzési évekre. Ha tehát valaki önköltségesként iratkozik be egy bölcsész szakra – három év alapképzést és két év mesterképzést számítva – annak minimálisan 1 590 000, maximálisan 2400000 forintot kell fizetnie. A jogászképzés évi 450-650 ezerrel számolva öt év alatt, befejezett stúdiumok esetében, minimálisan 2250000-től maximálisan 3250000-ig terjed.
Pedig ezek olcsó képzéseknek számítanak, hiszen nem igényelnek laboratóriumokat, speciális vegyszereket és egyéb anyagokat, csak felkészült oktatókat és könyveket, jegyzeteket.
A csakugyan anyag- és eszközigényes gyógyszerészképzés éves költsége 1500000-től 1600000-ig terjed, az orvos- és fogorvosképzés pedig 1900000-tól 2700000-ig. Tehát egy önköltséges képzésben részt vevő gyógyszerész diplomája 7500000 vagy 8000000-ba kerül, egy orvosé vagy fogorvosé 9000000-ba vagy 13500000-ba.
Ez jelentős forráskivonást jelent a korábbiakhoz képest a magyar felsőoktatásból. Az is látható, hogy még a tervezettnél is többet, hiszen egyes állami finanszírozású kereteket előre látható módon nem tudnak feltölteni. Egészen biztosan számos betöltetlen hely marad a természettudományi képzésnél (irányszámok: 4000 teljes és 3150 részfinanszírozású hely), a az informatikai képzés (irányszámok: 3600 teljes és 4600 részfinanszírozású hely), hogy a műszaki képzésről ne is beszéljünk (irányszámok: 8000 teljes és 7600 részfinanszírozású hely). Ennek okai a matematikai és a térben való gondolkodás és más képességek egyenlőtlen eloszlása az emberi populációban, valamint a reáltárgyak tanításának nem túlságosan magas színvonala a közoktatásban.
A mesterképzésre felvehetők államilag támogatott keretszámát (19600) sem fogják teljes mértékben felhasználni. Részben azért, mert a BA szakok nem mindenütt illeszkednek megfelelő módon az MA szakokhoz, másrészt pedig a mesterképzésnek fontos bemeneti követelményei vannak (a BA szakon elért jó tanulmányi eredmény). Számos hallgató pedig a BA-oklevél után egyszerűen úgy gondolja, neki már „van egy diplomája”, s nem kívánja magát továbbképezni.
Milyen következményei lesznek előreláthatólag ennek a koncepciónak a magyarországi felsőoktatásra és a magyar fiatalságra nézve? A várható számosból csak néhányat emelek ki.
A leghátrányosabban a vidéki – elsősorban gazdasági képzéssel foglalkozó – főiskolákat fogja érinteni, ezek jó része egyszerűen elsorvad majd. Pedig fontos szerepet játszanak egy-egy régió kulturális színvonalának fejlesztésében. Hoffmann államtitkár asszony szívesen hivatkozik nagy múltú egyházi intézmények tradícióira, hadd tegyem most én is. A református kollégiumok (Debrecen, Pápa, Sárospatak) felvilágosító tevékenységükkel évszázadokon keresztül jótékony hatást gyakoroltak az iskolaváros és a környék kultúrájára. Tanáraik tankönyveket írtak az elemi osztályok számára, az iskolai gazdaságok pedig a kor színvonalas földművelési kultúráját terjesztették a környéken. Egy gazdasági, mezőgazdasági főiskola a benne összegyűjtött intellektuális potenciállal élő és mindkét félre nézve termékeny – közös projektekben testet öltő – kapcsolatot alakít ki a környezetével. Ez most áldozatul esik ennek a központosító, voluntarista politikának.
Hátrányosan fogja érinteni azokat a tehetséges fiatalokat, akik családjukból elsőként kívánnak bejutni a középosztályba. Kevés esélyük van arra, hogy a gyér állami támogatású helyre bejussanak, mivel a legtöbb középiskola „alapjáraton” nem tudja hozzásegíteni tanulóit sem az értékes pontokat jelentő nyelvvizsgához, sem a felvételi szakokból felmutatandó kimagasló tudáshoz. Az ő szüleik valószínűleg nem lesznek képesek kifizetni az irreálisan magas képzési díjakat. A józanabbak nyilván azt is meggondolják, hogy maguk vállaljanak-e évtizedekre nyomasztó adósságokat a Diákhitel II. konstrukcióval.
A tehetséges, tájékozott fiatalok közül ma már sokan – például a mai gazdasági és politikai elit gyermekei – tanulnak külföldi egyetemeken. Ennek feltétele persze a magas szintű nyelvtudás. A kint tanuló hallgatóknak az interneten is terjedő beszámolóiból tudjuk, hogy az ösztöndíjak, a diákmunka-lehetőségek nem is teszik annyira drágává egy-egy patinás külföldi egyetem diplomáját. Ezeknek a fiataloknak jó része aztán nagy valószínűséggel nem Magyarországon vállal állást, s nyilván kevéssé hatnak rájuk az államtitkár asszony meg a köztársasági elnök patetikus intelmei a hazáért végzett munka „felemelő érzésé”-ről.
Az új felsőoktatási koncepció káros a felsőoktatás egésze számára: fontos oktatási, tudományos, fejlesztő műhelyeket juttat az ellehetetlenülés határára vagy sorvaszt el. Káros a magyar fiatalságra nézve, mert a hátrányos helyzetűek elől elzárja a társadalmi felemelkedés lehetőségét. És káros az egész magyar társadalomra nézve, mivel a jövendő értelmiségének egy részét külföldi intézményekbe száműzi. A hazai felsőoktatási intézmények végzőseinek egy jelentékeny csoportját pedig – ezt mutatja a felsőoktatási törvénnyel egyidőben elfogadott felmentés a diplomához kapcsolódó nyelvvizsga-követelmény alól – másodosztályú értelmiségi létre kárhoztatja.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!