Obama győzelmi beszéde Chicagóban
- Részletek
- Szemle
- 2012. november 08. csütörtök, 03:29
- (hj-mzs)
Barack Obamát újabb négy évre megválasztották az Egyesült Államok elnökének. A hivatalban lévő demokrata párti elnök a részeredmények szerint a győzelemhez szükséges 270-nél jóval több, 303 elektori voksot gyűjtött be a kedden tartott elnökválasztáson, míg republikánus párti ellenfele, Mitt Romney 206-ot szerzett. Az összes leadott szavazatot tekintve Obama a választópolgárok 50,1 százalékának támogatását kapta, míg Romney 48,4 százalékáét. (További részletek itt.) A kongresszusi választások részeredményei szerint a demokraták a republikánusok rovására egy mandátummal, 52-re tudták növelni szenátoraik számát a százfős felsőházban, ahol 33 helyért folyt a versengés. A Republikánus Pártnak legalább 45 szenátora lesz. Három szenátusi hely sorsa még nem dőlt el. Az alsóházban, ahol mind a 435 képviselőt két évre újjáválasztották, megmarad a republikánusok fölénye. A jelenlegi állás szerint a republikánusoknak legalább 234, a demokratáknak pedig 187 képviselőjük lesz, 14 mandátum sorsa még nem dőlt el.
Megválasztása után Barack Obama chicagói kampányközpontjában, több ezer támogatója előtt mondott – üdvrivalgásokkal, tapsviharral gyakran megszakított – beszédet. A beszéd szövegét a New York Cityben sugárzó WNYC közszolgálati rádió honlapjának leirata alapján közöljük.
Köszönöm! Köszönöm! Nagyon köszönöm!
Ma, több mint kétszáz évvel az után, hogy egy egykori gyarmat kivívta a jogot, hogy maga dönthessen a sorsáról, uniónk tökéletesítésének feladatában továbblépünk. Továbblépünk, és ez Önöknek köszönhető. Továbblépünk, mert Önök megerősítették azt a szellemet, amely legyőzte a háborút és a válságot, azt a szellemet, amely felemelte ezt az országot a reménytelenség mélységeiből a remény fényes csúcsaira, megerősítették azt a hitet, hogy miközben mi valamennyien saját egyéni álmainkat követjük, egyetlen amerikai család is vagyunk, egy nemzetként és egy népként emelkedünk fel vagy bukunk el.
Ma, ezen a választáson Önök, az amerikai nép, arra emlékeztettek bennünket, hogy bár az út nehéz volt, az utazás hosszú, sikerült összeszednünk magunkat, sikerült leküzdenünk az utat, és a szívünk mélyén tudjuk, hogy az Egyesült Államok számra a java még hátra van. Szeretnék köszönetet mondani minden amerikainak, aki részt vett ezen a választáson. Akár először szavaztak, akár nagyon hosszú ideig sorba álltak – egyébként erre majd megoldást kell találnunk –, akár a járdán várakozva szavaztak, akár telefonon, akár Obama-jelvényt, akár Romney-jelvényt viseltek, Önök hallatták a hangjukat, és ezzel változtattak.
Az imént beszéltem Romney kormányzóval, és gratuláltam neki is és Paul Ryannek is a kemény harcot hozó kampányért. Talán kíméletlen harcot vívtunk, de csak azért, mert mélyen szeretjük ezt az országot, és mert nagyon fontos nekünk a jövője. George-tól Lenore-ig és a fiukig, Mittig, a Romney-család úgy döntött, hogy visszaad valamit Amerikának a közügyeken keresztül. Ez az az örökség, amelyet nagyra becsülünk és megtapsolunk ma este. Úgy tervezem, hogy a következő hetekben leülök Romney kormányzóval, hogy megbeszéljük, miben tudunk együttműködni az ország ügyeinek előmozdítása érdekében.
Köszönetet akarok mondani barátomnak és az utóbbi négy évben társamnak, Amerika vidám harcosának, a legjobb alelnöknek, akit az ember csak remélhet, Joe Bidennek.
És nem lennék az az ember, aki ma vagyok, anélkül az asszony nélkül, aki hajlandó volt házasságot kötni velem húsz évvel ezelőtt. Szeretném ezt nyilvánosan is kimondani. Michelle, sohasem szerettelek jobban, mint ezen a napon. Sohasem voltam büszkébb, mint most, hogy azt láthatom, hogy Amerika is szerelembe esik veled, mint a nemzet első asszonyával.
Sasha és Malia, a szemünk láttára nőttök fel, hogy erős, okos, gyönyörű nőkké váljatok, olyanokká, mint a mamátok. Nagyon büszke vagyok rátok, srácok. De azt mondom, most már valószínűleg egy kutya is elég lesz.
A politika történetének legjobb kampánycsapatáról és a legjobb önkénteseiről… a legjobb… tényleg a valaha volt legjobb. Vannak köztetek újak, vannak, akik kezdettől fogva itt vannak mellettem.
De valamennyien egy család vagytok. Mindegy, mit csináltok és hová mentek innen, magatokkal viszitek annak a történelemnek az emlékét, amelyet együtt csináltunk. És egész életetekre tiétek egy hálás elnök nagyrabecsülése. Köszönöm, hogy hittetek, végig az egész úton, minden hegyen és minden völgyben. Támogattatok minden nap, és én mindig hálás leszek mindenért, amit tettetek, és azért a hihetetlen munkáért, amelyet elvégeztetek.
Tudom, hogy a politikai kampányok olykor kisszerűnek, sőt ostobának tűnhetnek. És hogy ez elég munícióval látja el azokat a cinikusokat, akik azt mondják nekünk, hogy a politika nem más, mint egók küzdelme, vagy az egyéni érdekek terepe. De ha valaha is volt módjuk beszélni azokkal az emberekkel, akik eljöttek a gyűléseinkre, és dugig megtöltötték egy középiskola tornatermét, vagy látták azokat az embereket, akik késő éjszakáig dolgoztak egy kicsike kampányirodában, távol az otthonunktól, valami egészen mást fognak felfedezni.
Hallani fogják az elszántságot annak a fiatal szervezőnek a hangjában, aki végigdolgozza az egyetemi éveit, hogy tanulhasson, és biztos akar lenni abban, hogy minden gyereknek meglesz ugyanez a lehetősége. Hallani fogják a büszkeséget annak az önkéntesnek a hangjában, aki háztól házig járt, mert a bátyja végre munkát talált, amikor a helyi autógyár még egy műszakot beállított.
Hallani fogják a mély hazaszeretetet annak a katonafeleségnek a hangjában, aki a telefon mellett dolgozott késő éjszakáig, hogy biztos legyen benne, senkinek, aki harcolt ezért az országért, soha ne kelljen harcolnia egy munkahelyért vagy egy tetőért a feje fölött, amikor hazatér.
Ezért tesszük mindezt. Ez az, amit a politika jelenthet. Ezért számít a választás. Nem kisszerű, hanem nagy dolog. Fontos. Egy 300 milliós országban a demokrácia lehet zajos és piszkos, és bonyolult. Mindannyiunknak megvan a maga véleménye. Mindannyiunknak megvannak a saját mély hitei. És amikor nehéz időkön megyünk keresztül, amikor országként hozunk nagy döntéseket, ez szükségképpen szenvedélyeket kelt, vitákat kavar. És ez a mai este után sem fog változni. És nem is kell változnia. Az érveink a szabadságunk jelei, és soha nem felejthetjük el, hogy éppen most, amikor beszélünk, távoli országok népei az életüket kockáztatják, hogy esélyük legyen érvelni azokban az ügyekben, amelyek fontosak, hogy esélyük legyen úgy leadni a szavazatukat, ahogyan azt ma mi tettük.
De minden különbségünk ellenére a legtöbbünkben vannak közös remények Amerika jövőjét illetően. Azt akarjuk, hogy a gyerekeink olyan országban nőjenek fel, ahol hozzájuthatnak a legjobb iskolákhoz és a legjobb tanárokhoz, egy olyan országban, amely a hagyományainak megfelelően a világ vezető országa technológiában, felfedezésben és innovációban, mindazokkal a jó munkahelyekkel és üzleti lehetőségekkel együtt, amelyek ebből a szerepből következnek.
Azt akarjuk, hogy a gyerekeink olyan Amerikában éljenek, amelyet nem temet maga alá az adósság, amelyet nem gyengít meg az egyenlőtlenség, amelyet nem fenyeget a felmelegedő Föld destruktív ereje.
Olyan országot akarunk az utódainkra hagyni, amely biztonságos, amelyet tisztelnek és csodálnak szerte a világon, egy olyan nemzetet, amelyet a Föld legerősebb hadserege és legjobb katonái védelmeznek – a legjobbak, akiket a világ valaha látott. De egyben olyan országot, amely öntudatosan halad, hogy a háborúk utáni időben olyan békét alakítson ki, amely minden emberi lény szabadságának és méltóságának ígéretére épül.
Hiszünk a nagylelkű Amerikában, az együttérző Amerikában, a toleráns Amerikában, amely nyitott a bevándorló lányának álmaira is, aki az iskolánkban tanul és a zászlónkra tesz fogadalmat, nyitott annak a dél-chicagói fiatal fiúnak az álmaira, aki hisz abban, hogy az utcasarkon túl van az élete, az észak-karolinai asztalos gyerekének az álmaira, aki orvos vagy tudós, vagy vállalkozó akar lenni, vagy diplomata, sőt elnök. Ez az a jövő, amelyben hiszünk. Ez a közös jövőképünk. Ez az, ahová el kell jutnunk – előre. Ide kell eljutnunk.
Nos, lesznek nézeteltéréseink, néha heves nézeteltéréseink arról, hogyan jutunk el ide. Ahogy több mint 200 éve mindig, a fejlődés megszakításokkal valósul meg. Nem mindig egyenes ez az út. De önmagában az a felismerés, hogy közösek a reményeink és az álmaink, nem fog felszámolni minden akadályt, nem fogja megoldani minden problémánkat és nem fogja helyettesíteni a konszenzus gondos keresését és azoknak a nehéz kompromisszumoknak a megkötését, amelyek az ország fejlődéséhez szükségesek. De ez az a közös kötelék, ahol el kell kezdenünk.
Gazdaságunk lassan talpra áll. A háborús élvtized lassan véget ér. Túljutottunk egy hosszú kampányon. És akár kiérdemeltem az Önök szavazatukat, akár nem, hallgattam Önökre, tanultam Önöktől. Önök jobb elnökké tettek engem. És az Önök történeteivel és harcaival minden eddiginél eltökéltebben és lelkesebben térek vissza a Fehér Házba, hogy elvégezzem a rám váró munkát az előttünk álló jövő érdekében.
Önök ma a tettekre, és nem általában a politikára szavaztak. Önök azért választottak meg minket, hogy az Önök munkahelyeire, és ne a sajátunkra koncentráljunk. És arra készülök, hogy a következő hetekben és hónapokban felvegyem a kapcsolatokat és együtt dolgozzak mindkét párt vezetőivel, hogy megfeleljünk azoknak a kihívásoknak, amelyeket csak együtt tudunk megoldani: ezek a költségvetési hiány csökkentése, az adórendszer reformja, a bevándorlási rendszer rendbe tétele, a külföldi olajtól való függetlenedésünk. Sok munka vár ránk.
De ez nem jelenti azt, hogy az Önök munkája véget ért. A mi demokráciánkban az állampolgár szerepe nem ér véget a szavazással. Amerika soha nem arról szólt, hogy mit tehetünk önmagunkért, hanem arról szól, hogy mit tehetünk mi, együtt, önmagunk kormányzásának kemény és sokszor csalódást keltő, de szükséges munkájával. Ez az az elv, amelyre a mi országunkat alapozták.
Ez az ország vagyonosabb, mint bármely más nemzet, de nem ez tesz minket gazdaggá. A miénk a történelem legerősebb fegyveres ereje, de nem ez tesz minket erőssé. Egyetemeinket, kultúránkat irigyli az egész világ, de nem ez vonzza a világot a partjainkra. Amerikát az a kivételes kötelék teszi, amely összetartja a Föld legsokszínűbb nemzetét, az a hit, hogy a sorsunk közös. Hogy ez az ország csak akkor működik, ha elfogadjuk, hogy vannak bizonyos kötelezettségeink egymással és a következő generációkkal szemben. Így az a szabadság, amelyért oly sok amerikai harcolt és halt meg, felelősséggel is jár a jogok mellett. És ezek között van a szeretet és a jótékonyság, és a kötelesség, és a hazafiság. Ez tesz naggyá Amerikát.
Bizakodó vagyok ma, mert ezt a szellemiséget láttam működés közben Amerikában. Láttam azokban a családi vállalkozásokban, amelyeknek tulajdonosai inkább a saját fizetésüket csökkentenék, mint hogy elbocsássanak egy szomszédot, láttam a munkásokban, akik inkább a saját munkaidejüket csökkentenék, mint hogy egy barátjuk elveszítse az állását. Láttam a katonákban, akik újra szolgálatra jelentkeztek, noha elvesztették egyik végtagjukat, és azokban a haditengerészekben (SEAL), akik lépcsőkön rohantak fel, bele a sötétbe és a veszélybe, mert tudták, hogy egy haver vigyáz rájuk, és fedezi a hátukat. Láttam New Jersey és New York partjainál, ahol minden párt vezeti és minden szintű kormánytisztviselők félresöpörték a nézeteltéréseiket, hogy egy szörnyű vihar után segítsenek újjáépíteni egy romokban heverő települést.
És láttam a minap az Ohio állambeli Mentorban, ahol egy apa beszélte el nyolcéves lánya történetét, akinek hosszú küzdelme a leukémia ellen a családnak szinte mindenét felemésztette volna, ha nem fogadtuk volna el az egészségügyi ellátás reformját néhány hónappal azelőtt, hogy a biztosító meg akarta szüntetni a kislány kezeléseinek kifizetését. Lehetőségem volt rá, hogy ne csak az apával beszéljek, hanem hihetetlen lányával is találkozzam. És amikor az apa a tömeghez beszélt, amely az ő történetét hallgatta, abban a teremben minden szülőnek könnyes lett a szeme, mert tudtuk, hogy az a kislány a mi gyerekünk is lehetne.
És tudom, hogy minden amerikai azt akarja, hogy az ő jövője is fényes legyen. Ezek vagyunk mi. És ez az az ország, amelyre olyan büszke vagyok, büszke vagyok, hogy elnökként vezethetem.
Én még sohasem voltam ennyire reményteli a jövőnket illetően, mint ma, minden nehézség ellenére, amelyen átmentünk, és Washington minden frusztrációja ellenére. Sosem reménykedtem jobban Amerikában. És kérem Önöket, hogy tartsák életben ezt a reményt. Nem vak optimizmusról beszélek, nem arról a reményről, amely egyszerűen nem vesz tudomást arról, milyen hatalmasak az előttünk álló feladatok, mekkora akadályok állnak az utunkban. Nem a vágyálmok idealizmusáról beszélek, amely csak arra jó, hogy a partvonalon üldögéljünk vagy hogy kitérjünk a harc elől.
Mindig is hittem abban, hogy a remény az a bennünk rejlő makacs valami, amely makacsul kitart amellett, hogy minden ellenkező bizonyíték ellenére valami jobb dolog vár ránk mindaddig, amíg van bátorságunk, hogy kinyújtsuk érte a kezünket, hogy dolgozzunk érte, harcoljunk érte.
Amerika, hiszem, hogy építhetünk a fejlődésre, amelyet elértünk, és hogy folytathatjuk a harcot a középosztály új munkahelyeiért, új lehetőségeiért és új biztonságáért. Hiszem, hogy be tudjuk tartani alapítóink ígéretét, azt az eszmét, hogy ha kész vagy keményen dolgozni, nem számít, ki vagy, honnan jöttél, hogy nézel ki, hol élsz. Nem számít, hogy fehér vagy, fekete vagy, hispanó, ázsiai vagy amerikai bennszülött, hogy fiatal vagy öreg vagy, gazdag vagy szegény, egészséges, fogyatékos, homo vagy heteró. Itt, Amerikában sikeres lehetsz, ha kész vagy megpróbálni.
Hiszem, hogy közösen meg tudjuk ragadni ezt a jövőt, mert nem vagyunk annyira megosztottak, mint azt a politikánk sugallja. Nem vagyunk olyan cinikusak, mint azt a tudósok hiszik. Nagyobbak vagyunk, mint az egyéni ambícióink összessége, és többek maradunk, mint kék és vörös államok gyülekezete. Mi vagyunk az Amerikai Egyesült Államok, és örökre az is maradunk.
És együtt, az Önök segítéségével és isten kegyelmével megyünk tovább az utunkon előre, és emlékeztetjük a világot arra, hogy miért a világ legnagyobb nemzete az, amelyben élünk.
Köszönöm, Amerika. Isten áldja Önöket. Isten áldja az Egyesült Államokat.
(hj–m.zs.; fotók: AFP)
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
