Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. november 12.
- Részletek
- 2010. november 15. hétfő, 02:27
- Megbeszéljük
Bolgár György: - Tegnap délután készítettem egy hosszú interjút Boros Jánossal, az MTA Filozófiai Kutatóintézetének igazgatójával annak apropóján, hogy a Népszabadságban megjelent hír szerint nyugdíjazni akarja Tamás Gáspár Miklóst, a Filozófiai Intézet munkatársát. Nagyjából eljutottunk a beszélgetés végén oda, hogy bár ő nem akar a jövővel foglalkozni, meg nem is lehet tudni, hogy pontosan mi fog bekövetkezni, de azért Tamás Gáspár Miklós nem szakember, és fiatalítani kell, és ő különben sem járt be az intézetbe. Helyes ez így, hogy az ember az újságból tudja meg, hogy Tamás Gáspár Miklóst nyugdíjazzák? Az talán helyes, mert a média tudjon meg mindent, azonban az helyes, hogy maga az igazgató sem mondja meg, hogy mit akar, és igazából az adminisztratív okokon kívül – hogy neki nincs nyelvvizsgája meg tudományos fokozata –, más fontos, lényegi, tartalmi indokai nincsenek a várható lépésére?
Radnóti Sándor: - Igen, hallottam ezt az interjút, és azt kell mondanom, hogy ennél gyávább és zavarosabb interjút keveset hallottam életemben. Emellett még meg is akarta ijeszteni Önt Arisztotelész szent nevével, meg Richard Rorty nagy nevével, miközben pusztán csak annyit mondott, hogy nem hajlandó elárulni, mi a szándéka. Ugyanakkor a szándéka világos és bizonyos, Tamás Gáspár Miklóst nyugdíjazni akarja, ami abszolút kultúrbotrány!
- Miért nevezhető ez kultúrbotránynak? Tudjuk, hogy ki Tamás Gáspár Miklós. Valószínűleg az is tisztában van vele, hogy egy csillogó elme, aki nem olvasott tőle soha egy sort sem, de lehet, hogy nem teljesíti a munkavállalókra kirótt feladatokat, nem tesz le akárhány sornyi tanulmányt évente, és nem dugja be a nem tudom micsodát, a munkavállalói kártyát – bár ilyen biztos nincsen – a Filozófiai Intézetben a blokkolóórába, szóval nem jár be.
- A helyzet az, hogy elég sok tanulmányt letesz. Méghozzá éppen ott jelennek meg a tanulmányai, ahol olyannyira szeretné látni az intézet munkatársainál Boros igazgató úr, nevezetesen külföldi folyóiratokban. Rendszeresen nagy tanulmányokat közöl angol, francia és német nyelven, úgyhogy nem érheti szó a ház elejét. Ezenkívül mindenki tudja, aki ismerős a szakmában, hogy nincs kompetensebb filozófiai képviselője ma Magyarországon ennek a diszciplínának, mint Tamás Gáspár Miklós, úgyhogy tökéletes abszurdum ezeket a kicsinyes szempontokat vele szemben érvényesíteni. Kétségkívül vannak bizonyos formai kérdések, amelyek lehetővé teszik az ő eltávolítását – mint például az életkora –, de ez nem változtat azon, hogy itt nyilvánvalóan nagy botrányról van szó.
- Nem akarom tovább eljátszani az álnaiv riportert, csak felsoroltam a lehetséges kérdéseket, de mondhatja azt egy filozófus és egy intézetigazgató, hogy Tamás Gáspár Miklós nem szakember?
- Nem, ezt nem mondhatja, lévén hogy Tamás Gáspár Miklós abszolút felkészült ebből a diszciplínából. Ezt mindenki tudja, aki három sorát elolvasta, akár abból a ragyogó filozófiai publicisztikából, amit ír. Ha valaki ismeri a filozófia történetét, akkor tudja, hogy a filozófusok néhány legnagyobbja – mondjuk Diderot vagy David Hugh – filozófiai publicisztikát űzött egész életében. Tehát egyszerűen nevetséges ez a dolog, de világos, hogy egy szélesebb körben kell ezt látni, amelyik azért nem üti át – vagy csak nagyon ritkán – a nyilvánosság falát, mert a magyar közönséget a politika és az irodalom érdekli, a filozófia viszont nem nagyon. Ezért az is megtörténhet, hogy itt Tamás Gáspár Miklós nyugdíjazása mellett és mögött egy elképesztő dúlás folyik a Filozófiai Intézetben. Hiszen alkalmatlannak nevezik az intézet munkatársainak többségét mondvacsinált okokból, amelyet nem lehet politikára lefordítani. Vagy legalábbis én nem tudom politikára lefordítani, csak szakmapolitikára, de ez a szakmapolitika végtelenül veszélyes az egyébként érdekes és fontos magyar filozófiai élet szempontjából. Hiszen arról van szó, hogy a háttérben lényegében a sok különböző filozófiai szakág közül egyet akarnak kiválasztani, és annak az intézetévé akarják tenni ezt a helyet. Ezért mindazokat az embereket, akik mással foglalkoznak, például vallásfilozófiával, esztétikával, etikával, filozófiatörténettel vagy akár magyar filozófiatörténettel – sőt, mivel a Lukács-archívum is idetartozik, akár a legnagyobb magyar filozófus, Lukács György kultuszával, emlékével, kutatásával –, azokat mind ki akarják szórni az intézetből.
- Ez komolyan így van, hogy a filozófiát egyetlen szakirányra akarják leszűkíteni a Filozófiai Kutatóintézetben? Hát ez tényleg kultúrbotrány!
- Igen, ezt nagyon határozottan kijelentették nyilvánosan is. Nyíri János Kristóf akadémikus beszélt erről különböző helyeken, írásban is, úgyhogy itt nincs titokról szó. Az akadémia filozófiai bizottsága pedig – amelynek valóban én is tagja vagyok – hiába fekszik keresztbe a dolog elé, egyelőre semmilyen eredménye nincs.
- Milyen beleszólása van és mibe ennek a filozófiai bizottságnak?
- Ugye a kérdés az, hogy mit nevezhetünk alkalmasságnak. Az intézet igazgatója a nyáron – szintén botrány – lényegében egy személyben döntött, és értesítette az intézet számos dolgozóját arról, hogy alkalmatlannak értékeli őket nagyon-nagyon mondvacsinált okokból. A filozófiai bizottság volna hivatva egy valódi alkalmassági tesztet létrehozni, amelyben természetesen nem egyedüli szempontként szerepel, hogy megfelelő számú külföldi publikációja legyen az illetőnek, mert nagyon sok minden más kritériumot is figyelembe kell venni. A filozófia egy nagyon gazdag és nagyon sokféle módon művelhető tudomány és különböző műfajai vannak. A klasszikus filozófusok fordítása eminens filozófiai feladat például. Aki mondjuk klasszikus filozófusokat fordít, az is filozófus és filozófiai munkát végez, de kétségkívül nincsenek külföldi publikációi, hiszen magyarra teszi át Platónt vagy Heideggert.
- Emellett könnyen lehet, hogy aki magyar filozófiatörténettel foglalkozik, annak meg azért sokkal nehezebb a külföldi publikálás, mert ott talán kisebb az érdeklődés ez iránt.
- Teljesen természetes, hogy helyes külföldön publikálni. Tamás Gáspár Miklós is – mint mondtam – rendszeresen publikál külföldön. Szóval ez helyes, de nem várható el, mint egyedüli kritérium!
- Nem tudom mekkora a magyar filozófustársadalom. Ugye ebben az intézetben dolgoztak huszonöten, ami nem tűnik nagy számnak, de gondolom, vannak még filozófusok az intézeten kívül is, akár már nyugdíjkorban lévők is, akik nagyon tekintélyesek. Mindenesetre valószínűleg azért százegynéhány embernél többről nem beszélhetünk. Ez a társadalom mennyire megosztott, mennyire vállal szerepet abban, hogy bizonyos kérdésekben véleményt nyilvánítson, vagy akár egy kollégát megvédjen?
- Én úgy látom, hogy nagyon csekély mértékben megosztott. Természetesen vannak olyanok, akik Boros igazgató úr mellett állnak ebben a kérdésben, de hozzáteszem, hogy Boros igazgató úr egy báb. Ahogyan ő Önnek nyilatkozott, úgy nyilatkozik nekünk a filozófiai bizottság ülésein, jóakaratról tesz tanúbizonyságot, nagyon megköszöni építő kritikai megjegyzéseinket, és utána elküldi a kirúgó leveleket.
- Na, de akkor meg kell kérdeznem Öntől, hogy és kinek a bábja? Tippeljek?
- Erről többféle feltételezés van, mindenesetre egy nagyon sajnálatos és nagyon rossz döntés volt az akadémia elnökétől ezt a tökéletesen alkalmatlan embert kinevezni erre a posztra.
- Ha jól tudom, ez úgy történt, hogy az illetékes testületek, például maga az intézet meg egy kiküldött szakmai bizottság, a másik jelöltet támogatták, Pálinkás József mégis egy egyszemélyi döntéssel Boros Jánost nevezte ki.
- Igen, ez így van. A legutóbbi filozófiai bizottsági ülésünk Pálinkás akadémiai elnök úr jelenlétében történt, és ott megegyezés született arról, hogy addig, amíg elkészül ez az új alkalmassági teszt, addig nem történnek újabb lépések az intézet életében, és ezután következtek be ezek a nagyon sajnálatos felmondások.
- Szóba jöhet valamilyen törvényes munkaügyi lépés vagy egyéb dolog?
- Én fölteszem, hogy az eltávolított emberek, akik között kitűnő, első osztályú filozófusok vannak, munkajogi pereket indítanak ebben az ügyben. Sőt, tudomásom van arról is, hogy akik a nyáron megkapták ezt a nagyon kétséges legitimitású alkalmatlansági papirost, azok is fontolgatnak – vagy talán már tettek is – jogi lépéseket. Azonban ezek a malmok lassan őrölnek, és közben ezek a kitűnő kutatók ki vannak rúgva.
- Az akadémiai körökben nem érezhető valamilyen mozgolódás vagy feszültség? Hiszen ha most a filozófiai intézetből eltávolítanak X embert, és egy Tamás Gáspár Miklóst is csak úgy könnyedén nyugdíjazni lehet, akkor sorra kerülhetnek mások is, méghozzá ugyanilyen önkényesnek látszó alapon.
- Lehetséges. Kétségtelen, hogy a kutatás biztonságérzete csökken ilyen módon.
- De ennek hajlandók valamiféle hangot adni az akadémiai intézetekben dolgozók, vagy figyelik a másik intézetet, hogy nem baj, hát sajnáljuk ugyan, de azért nem szólunk, reméljük, hogy ránk nem kerül majd a sor?
- Igen, nagyon kívánatos volna, hogy egy általános akadémiai tudományos szolidaritás megszólaljon ebben az ügyben. Erről nem hallottam még, de mi a filozófiai bizottsággal, amelynek a tagjai nagyon különböző műhelyekből, illetve munkahelyekről származnak – én például egyetemről és sokan mások is –, nagyon határozottan hangot adtunk a véleményünknek. Több levelet írtunk Pálinkás elnök úrnak, aggályunknak adtunk kifejezést, és éppen ma értesülök arról, hogy a filozófiai bizottság elnöke, akit történetesen szintén Borosnak hívnak – ő Boros Gábor, a kitűnő filozófiaprofesszor –, lemondott elnöki tisztségéről.
- Ez nekem is új. Mégpedig emiatt az ügy miatt tett így?
- Teljesen egyértelműen emiatt az ügy miatt, lévén, hogy semmilyen ígéretet nem látott betartani, semmilyen megnyugtató megoldásra nem kapott ígéretet, és eközben botrányos dolgok sorozata történik.
- De akkor épp az ellenkezője történik annak, mint aminek történnie kellene. A filozófiai bizottság elnöke mond le, Tamás Gáspár Miklós pedig a szándék szerint marad nem szakember.
- Igen, hacsak a tengeri csaták nem másképpen dőlnek el, Arisztotelész szerint.