Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. november 30.
- Részletek
- 2010. december 02. csütörtök, 04:26
- Megbeszéljük
Bolgár György: - Moszkvában Putyin orosz miniszterelnökkel tárgyal Orbán Viktor. Ki hitte volna két évvel ezelőtt? De a világ gyorsan változik és benne mi is, van is miről tárgyalni Moszkvában. Sok függőben lévő és sok pénzbe kerülő gazdasági ügyről. Ön szerint is ez a lényeg, hogy hogyan tudunk kiegyezni egymással gazdaságilag, hogyan tudjuk összeegyeztetni a magyar, illetve orosz érdekeket?
Sz. Bíró Zoltán: - Szerintem is elsősorban ezek a legfontosabbak. Három-négy stratégiai súlyú kérdés van napirenden. Noha egyik másik nem a következő év vagy évek ügye, de mindenképpen érdemes előretekinteni. Ezek a stratégiai súlyú ügyek egyrészt a Szurgutnyeftyegaz 21,2 százalékos részvényvásárlása a MOL-ban, 2009 márciusában: láthatóan az Orbán-kormány talán a legfontosabb feladatának, ügyének érzi ennek visszavásárlását.
- De ez legalább egy 350-400 milliárd forintos ügylet volna!
- Sőt, valószínűleg még több. A tőzsdei értéke inkább a 450-500 milliárd forint között lehet. Most valószínűleg az oroszok olyan 1,8 milliárd eurót kérhetnek ezért a pakettért. Kérdéses, hogy miért adnák vissza. Mi az, amit Magyarország a tőzsdei érték kifizetésén túl esetleg fel tud ajánlani, ami Moszkva számára, illetve a Nyeftyegaz számára érdekes lehet.
- Az nem elég jó az oroszoknak, ha meglehetős nyereséggel – mondjuk ebben az esetben ötvenszázalékos nyereséggel – mégis kiszállnak az üzletből, mert jelenleg nem tudnak érvényesíteni semmit a MOL-ban. Nem hagyják őket megszólalni sem.
- Azt gondolom, hogy lehet ez a döntés, nem zárom ki, hogy végül is a felek most úgy állnak fel az asztaltól – vagy esetleg néhány hónappal később az ügy úgy rendeződik –, hogy Moszkva rááll erre az ügyletre, és hozzájárul a visszavásárláshoz. De ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy 2009 márciusában miért is kellett ezt hirtelen megvásárolni. Közép-Kelet-Európában, a köztes Európában akartak fontos pozícióhoz jutni, nyilván igénye az orosz energiaszektornak és azon belül az olajiparnak a finomító kapacitásokhoz való hozzáférés, ez komoly deficit Oroszországban. Tehát voltak itt komoly üzleti, stratégiai megfontolások. Kérdés, hogy pusztán a tőzsdei értékbeli növekedés elég-e ahhoz, hogy ez a visszavásárlás megtörténjen, vagy várnak valami mást is.
- Mindenesetre a dologban részben az a furcsa, hogy az Orbán-kormány itt kimondottan is a MOL-pakett, illetve a Szurgutnyeftyegaz-pakett visszavásárlására törekszik. Ugyanakkor az egyéb függőben lévő ügyek közül, például a Gazprommal, mintha felajánlana vagy legalábbis felajánlani látszana itteni érdekeltségeket, tehát gázügyben talán beengedné az oroszokat. Van egy olyan terv is, hogy esetleg valamiféle orosz logisztikai központ épülhetne ki Magyarországon, Szlovákia helyett. Akkor ott beengedjük őket, máshol meg kitúrjuk? Beengednénk őket esetleg a Paksi Atomerőmű, illetve új atomerőműblokkok felépítésére is. Mi ebben a konzisztens politika?
- Én is ezt kérdezem, számomra is nagyon kérdéses és vitatható, hogy az érdekek hierarchiájában, sorrendjében feltétlenül ennek a pakettnek a visszaszerzése a legfontosabb stratégiai érdeke-e Magyarországnak. Nyilván a MOL-menedzsment számára ez fontos, hiszen a köztes-európai üzleti expanziója számára az egy lényeges elem lenne és biztos segítené őket, ha ez a bizalmatlanságot keltő körülmény, hogy ott vannak egyötödnyi tulajdonrésszel az oroszok, nem állna fenn. De a MOL menedzsmentjének az érdekei szerintem nem esnek egybe a magyar stratégiai érdekekkel. A magyar politikai közösség érdeke szerintem sokkal inkább azt diktálja, hogy a 2014 végén lejáró hosszú lejáratú gázszerződés megújítása olyan feltételek, olyan kondíciók mellett következzék be, ami sokkal jobb, mint amit a kilencvenes években kötöttünk. Lényegében a térségben mi vásároltuk a legrosszabb feltételek mellett a gázt, egy olyan gazdaság, amely negyvenöt százalékában az energiafelhasználás tekintetében gázalapú. Ilyen nagy aránya az energiaszerkezet tekintetében a gáznak Európában egyedül Hollandiában és Oroszországban van, de mindkét ország gázexportőr, miközben mi nyolcvanöt százalékban külső piacon, lényegében Oroszországtól szerezzük be a gázt. Tehát ami a magyar gazdaság számára átfogó stratégiai súllyal érték lenne, az ennek a szerződésnek a legkellemesebb, legjobb feltételek melletti kialkudása, és messze nem a Szurgutnyeftyegaz-pakett visszavásárlása. Különösen nem közpénzeken.
- Az Orbán-kormány egyfelől a nemzeti függetlenség erősítését hangsúlyozza, aztán a korábbi években, még ellenzékből, az orosz befolyás terjeszkedésének vagy a befolyás erősödésének megakadályozását mondta az egyik elsődleges célnak. Az utóbbi időben erről már egy kicsit mintha lemondott volna, és a keleti szélről mint meghatározó szélről beszélt volna, hogy Nyugathoz tartozunk ugyan, de keleti szél fúj, ezt vegyük tudomásul. Ebben a keleti szélben persze Kína is benne van az ő értelmezésük szerint. De ha egyszer a magyar függőséget akarja csökkenteni – és erről nem hallottam még másfajta értelmezést az Orbán-kormány részéről –, akkor vajon hogy illeszthető ez össze azzal, hogy – még nem biztos, de maga Orbán is tett már erre utalást az elmúlt hónapokban – egy újabb atomerőmű építését bíznánk az oroszokra. Márpedig ezzel a magyar villamosenergia-termelés gyakorlatilag egésze az oroszoktól függene, az atomerőmű üzemanyagának biztosításától valószínűleg a káros szennyezőanyagnak az elraktározásáig. Tehát ez a teljes kiszolgáltatottság felé mutat. Lehet, hogy ennél egy jobb megoldás lehetne egy francia- kanadai vagy akármilyen más atomerőmű építése, mert ez is lehetőség.
- Én úgy látom, hogy a magyar politikai osztály körében viszonylag régóta van egy közmegegyezés, hogy a lejáró üzemidőt meg kell majd hosszabbítani, és a következő évtizedben valószínűleg szükségessé válhat új blokkok felépítése. Nyilván az oroszok bevonása ebbe a történetbe azért tűnik racionálisnak és védhetőnek, mert eredetileg szovjet technológiával építkeztek, és amikor néhány évvel ezelőtt valamilyen komplikáció merült fel, amikor francia elemeket próbáltak beleilleszteni a rendszerbe, kiderült, hogy a dolog nem működik. Megint csak Moszkvának kellett segíteni a helyzeten.
- És a magyar szakembergárda is azon tanult, azon nőtt fel, azt ismeri. Tehát lehet, hogy ebben van egy ilyen belső logika is.
- Ebben nyilvánvalóan van egy ilyen racionalitás, de egy új blokk kiépítése még nagyon-nagyon messze van, és egy dolog, hogy egyetértés vagy pillanatnyilag egyetértés van arra vonatkozóan, hogy alighanem ezt meg kell építeni. Az, hogy ki fogja ezt megnyerni, még nagyon távoli. Itt az alkufolyamatban fel-felmerülhet ez a perspektíva, Magyarország a maga súlyát, az Orbán-kormány a maga alkupozícióját növelheti azzal, hogy ezzel kapcsolatban felvet kérdéseket, ajánlatokat próbál szondáztatni. Én ezt ebben az értelemben nem tartom irracionálisnak. Egyébiránt a kiszolgáltatottság sem politikai kiszolgáltatottság. Azt hiszem, hogy ha az energiafegyvert Moszkva alkalmazta, akkor a posztszovjet térség, tehát a volt szovjet államok vonatkozásában tette, ahol különböző tranzitálási problémák merültek fel. A volt szatellit államok, a volt szocialista országok vonatkozásában nem láttam, hogy Oroszország valaha is alkalmazta volna bármikor ilyenfajta politikai nyomás gyakorlására az energiaszállításokat. Ha van kiszolgáltatottság, az inkább az árakra vonatkozik. Szerintem arra kellene a magyar kormányzatnak koncentrálnia, hogy egy olyan gazdaságú országban, amely ilyen mértékben a gázból nyeri az energiát, itt teremtsen hosszú távon megnyugtató helyzetet, és ahol csak lehet, előnyöket érjen el. A legoptimálisabb változat megvalósulására, arra, hogy megépül a Nabucco eredeti változatában, nagyon kicsi az esély, mondhatni semmi, legfeljebb egy kis Nabucco épül meg a következő évtized elejére. Az Adria-terv, hogy az Adria felől is tudunk valamennyi odaszállított cseppfolyós gázt a magyar rendszerbe pumpálni, tehát ha a lehető legoptimálisabb forgatókönyv valósulna is meg a következő öt-tíz évben, akkor is az orosz gázszállítások a teljes magyar importnak ötven-hatvanöt százalékát tennék ki. Akkor is eminens és egyértelmű érdek, hogy ez egy konszolidált, világos és a legkedvezőbb feltételrendszer mellett működjék. Ezért nem értem, hogy miért nem erre koncentrál a magyar fél.
- Ez a logisztikai központ – bár nem tudjuk, hogy ebből lesz-e valami –, a széles nyomtávú vasút meghosszabbítása Dunaújvárosig, egy átrakó központ létesítése esetleg repülőtérrel, mennyire reális elképzelés? Mennyire tetszhet például a mi nyugat-európai partnereinknek, hogy az oroszok beteszik a lábukat fizikailag is az Európai Unióba egy ilyen központtal?
- Hogy mennyire fog ez a külvilágnak tetszeni, nyilván attól is függ, hogy az Európai Unió és Oroszország kapcsolatrendszere hogyan alakul. Ma az orosz külpolitika olyan periódusát, olyan ciklusát éli, amikor már nemcsak Medvegyev, hanem Putyin is azon a regiszteren, azon a hangnemen szólal meg, amely igényli ezt a gazdasági, üzleti, technológiai együttműködést. Ez a minapi németországi szereplése is, ahol egy mondat erejéig utalt Moldva rendezetlen helyzetére, alapvetően nem erről szólt, hanem arról, hogy Oroszország a gazdasági válság hatására felismerte, hogyan lehet egy évtizeden keresztül rendkívül ütemesen növekedni. De ha ezt nem kíséri fejlődés, az orosz gazdaság érdemi modernizációja, akkor a kiszolgáltatottsága mind a nemzetközi energiakonjunktúrának, mind pedig a külső hitelpiacoknak – mert ez volt a másik fontos, igazolást nyert kiszolgáltatottsága Oroszországnak – megmarad; lehet átmenetileg erős és erőtől duzzadó, azonban Oroszország periférikus tényező marad. Mintha az orosz politika most az együttműködés hangján szólna, és segíti ezt az Obama irányította amerikai politika is. Kérdéses persze, hogy ez mennyire lesz tartós, Obama meg tudja-e hosszabbítani a politikai pozícióját egy második ciklusra. Mindenesetre most nem hiszem, hogy a külső környezet nehezményezné, ha Magyarország ebben az együttműködésben ilyen gyakorlati lépéseket tenne.