Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. december 1.
- Részletek
- 2010. december 03. péntek, 04:04
- Megbeszéljük
Bolgár György: - A készülő médiatörvényről szeretném, ha beszélgetnénk, és azzal kezdeném, hogy mit tartasz a szabályozás legsúlyosabb üzenetének és céljának?
Enyedi Nagy Mihály: - Komolyabb téma ez annál, hogy két percet ne szánnánk a környezetére és az előzményeire. Azt gondolom, hogy kell beszélnünk arról, hogy amikor most a média emberei vagy azon belül a baloldali média emberei riadtan nézik, hogy bármit tesz a kormány, a támogatottsága nem csökken, akkor ennek az érdemi okairól is kellene néhány szót mondani. Itt azt hiszem, egy nagyon hosszú folyamat eredménye lett az, hogy a magyar közszolgálati média - amelyik számomra a legfontosabb kérdés, mert valóban súlyos veszélyek fenyegetik - kikerült a magyar médiatér szélére, és az egész médiatér nyolc, kilenc százalékát foglalja el. De így volt ez már az utolsó két szocialista kormányzat alatt is.
- Vagyis a nézők nem nézik, nem hallgatják a közszolgálati médiát. Még a magyar rádiónak volt közönsége.
- Igen. Ennek olyan okai vannak, amik inkább húsz év eredményeként ismerhetők fel, mint például egy féléves jogalkotási munkában. Tehát azt kell hogy mondjam, hogy Magyar és Hiller urak tizenkét évig voltak miniszterek, miközben a közoktatás úgy kiürült. Itt éppen Te is meg mások is búsongtatok a Klubrádió különféle adásaiban az elmúlt napokban, hogy úgy kerülnek ki az iskolapadból közép- és főiskola, egyetem elvégzése után a gyerekek, hogy semmilyen gyakorlati ismeretük nincs, fogalmuk sincs az állam működéséről, képtelenek a piaci viszonyokat, árérték-viszonyokat felismerni, munkaerőként vagy az egészségüket óvó állampolgárként fellépni és így tovább. Azzal találkozunk most, hogy két nagy folyamat beért. Az egyik a korszerű, a használható, a valóságos életre tényleg felkészítő ismeretek oktatásának több egymást követő generáción keresztüli hiánya, a másik pedig, hogy az avítt, az analóg, a lefele húzó, a színvonaltalan kereskedelmi média piacának a védelmében a két nagy párt összefogott, hol egyik mulasztással, a másik meg cselekvéssel, majd helyet cseréltek. Eljutunk oda, hogy alulfinanszírozással, politikai befolyásolással, kiürítéssel a közszolgálatot tönkretették. Nem volt már izgalmas az embereknek. Senki nem félti ezt a közszolgálatot, és 2002-ben nem a Fidesz-kormány vette, vállalta át az előfizetési díjat, hogy az állampolgárok elveszítsék a jogtudatukat, hogy ők megrendelői a magyar rádió és televízió szolgáltatásainak. Hogy fellépjenek azért, hogy ezek a hírforrások a kultúrájukat óvják-e, igaz módon, kiegyensúlyozottan, gyorsan és pontosan a valóságról adnak-e nekik háttérműsorokat, amiből megértik, hogy egyébként mi történik velük. Itt van még egy nagyon súlyos dolog. Egészen 2009 tavaszáig a két nagy párt, a végén már csak magányosan, a kicsiktől nem kísérve, titkos alkukat folytatott az új médiatörvény szövegéről. Ha megnézzük a most előttünk álló szöveget és a 2009. február 10-én kiadott utolsó nyilvánossá vált médiatörvény tervezetet, hihetetlen sok azonosságot találunk bennük. Csak egy nagy átfogó szemléleti változás következett be.
- Mégpedig?
- Ez pedig az, hogy hogyan lehet a mai kétharmados többséggel uralkodó kormányzat totális befolyását érvényesíteni egy, hatalmas irányítási struktúrában.
- Valóban volt ez a kétpárti MSZP-s, fideszes egyeztetés még a Bajnai-kormány időszakának végén, de a társadalmi és szakmai kritikától megijedve, megrettenve végül visszakoztak tőle – lehet, hogy a Fidesz már abban a tudatban, hogy akkor inkább megteszi egyedül úgy, ahogy ez neki tetszik. De azért abban még volt kompromisszum és abban még volt valami visszafogottság, figyeltek arra, hogy mit mond a szakma. Most úgy látszik, senki nem figyel semmire.
- Igen, ha megengeded, mondanék két címet a hallgatóknak. Az egyik magának a Nemzeti Média Kerekasztalnak a honlapja a www.nemzetimedia.hu, ahol mi hat állásfoglalásban – előbb, mint hogy a Fidesz médiacsomagjának a tervezetei napvilágot láttak – ez év kora nyarára összeállítottunk egy elvárható vagy indokolható médiaszabályozással kapcsolatos elvárásrendszert, amit azért érdemes elolvasni, mert ezek tükrében látszik, hogy mennyire nem ezt szolgálja a Fidesz által benyújtott javaslat. És, hogy a kérdésedre adandó válaszhoz közelítsünk, azt kell mondjam, hogy már négy-öt évvel ezelőtt is, én magam is egy Közmédia 2010 című dolgozatban, úgy láttam, hogy egységesíteni kell a közszolgálati médiumokat. Van ennek járható útja. Úgy gondoltam én is, hogy majdnem pontosan ugyanilyen testületeket kell létrehozni, mint amilyenek létrejöttek, csak egészen másképp került volna beléjük a tagság, és az, hogy kik kerülnek be és mennyi időre. Hát nem kilenc évre.
- Szóval az irányítás koncentrációjával önmagában talán nincs baj – bár lehet ezen is vitatkozni –, de azzal, hogy teljesen egyetlenegy hatalmi központ irányítja az ellenzék vagy szakmai szervezetek lényegi beleszólása nélkül, ez már mindenképp több mint aggályos.
- Sőt én azt mondom, ha Polyák Gábornak vagy Majtényi Lászlónak hívnák az elnököt, akkor én még azért sem nagyon sírnék, hogy ilyen sok hatalma van. Csak legyen mellette egy olyan – a demokratikus akaratképzésnek megfelelő – testület, amelyet ő egyedül nem tud leszavazni. Nem a nagyon sok európai intézményt, jogintézményt, szabályozási technikát meghozó médiatörvény döntő többségével van probléma, ellenben nagyon sok olyan gond van, amit már nagyon régen vártunk. Vagy mondok egy másikat. Az a közmédia alulszabályozásának a legsúlyosabb következménye, hogy a Magyar Televízió és a Magyar Rádió nem hozta létre a regionális műsorkészítési szintjét és ezek mögé az országos központok mögé nem épült fel egy korszerű internetes médiatér, amelyik a média „internetesedését”, az internet „médiásodását” be tudta volna emelni. Nem jöttek létre olyan közszolgálati médiaterek, ahol kellő felület van a társadalmi problémák megbeszélésére, megtárgyalására – az oktatástól az egészségügyig –, támogató, segítő nyilvánossági felületet teremtő műsorsorozatoknak a megfogalmazására.
- Most viszont oda jutunk el ebben a médiatörvényben, hogy minden a médiahatóság kontrollja alá kerül az internetes blogokig bezárólag, abszolút olyan szabályozási önkénnyel, hogy a médiahatóság döntheti el, hogy ki sérti meg a médiatörvényt. És még a büntetések is óriásiak.
- Hosszan, hosszan kitértem. A 136. paragrafus, ami egy gyöngyszem, úgy fogalmaz a 8-as és a 9-es pontjában, hogy amennyiben a magyar állam a 4. bekezdés alapján fennálló kötelezettségét nem teljesíti, a Médiatanács elnökének írásbeli megkeresése alapján, három munkanapon belül a Magyar Nemzeti Bank jogosult és egyben köteles – az elmaradt közszolgálati hozzájárulás mértékének megfelelő összeggel – a kincstári egységes számlát az alap pénzforgalmi számlája javára megterhelni. Ez azt jelenti, hogy ha három év múlva véletlenül leszavaznák az Orbán-kormányt és lenne egy másik kormány, amelyik nem kétharmados, ennek a törvénynek e szabálya alapján a Nemzeti Banknak akkor is háborítatlanul tovább kell finanszíroznia az egész rendszert a műsorszolgáltató támogató alap útján, mintha mi sem történt volna. A vezetői kilenc évre be vannak betonozva. Itt számtalan olyan intézmény van, amelyik mondhatni sérelmes vagy kétségbeejtő.
- Ha ez egy független intézmény volna sokféle érdek képviseletével, akkor azt mondom, hogy akár ciklusokon átívelő is lehet, bár a kilenc év mindenképpen hosszú. De most épp hogy egypárti, egyszínű és ilyen módon van kilenc évre bebetonozva.
- Pontosan erről van szó, sőt. Ugyanennek a törvényjavaslatnak a 3. függeléke valóban megnevez egy 64 milliárdos összeget, aminek aztán később egy automatizmust is szeretne adni. De ugyanez a törvény azt mondja, hogy azokban a költségvetési leosztásokban, amikben egyetlen főösszeg van megnevezve, ami különféle közmédiumok, a tévé, rádió egyebek közötti felosztását illeti, ott az elnök bármikor maga vagy a Médiatanács felhatalmazása alapján beavatkozhat. Tehát az a fajta normativitás, hogy van egy közszolgálati kódex… ez is benne van egyébként ebben a törvényben, csak az a kérdés, hogy mennyire tudja majd ennek az előírásait a társadalom többsége ellenőrizni most, amikor ez a jogszabályalkotás folyik. Van egy közpolitikai, köztársadalmi megrendelés, annak a végrehajtási módját szabályozza majd a közszolgálati kódex, és ennek alapján fog létrejönni bizonyos műsorstruktúra. Televízióban, rádióban, Duna Tv-ben a kulturális 2-es csatornájában és így tovább. Ezeknek a finanszírozására semmilyen normatív garancia nincsen, ezeknek a műsoroknak vagy azok főszerkesztőiknek ugyanúgy, továbbra is személyes alkuba kell menni a jövőben. És minden más lényeges elem, hogy hogyan alakulnak majd a műsorszolgáltatási díjak, ha egy kicsi rádió fel akar csatlakozni egy hálózatra, annak mik a feltételei, hogy milyen szempontok alapján lehet megváltoztatni bizonyos műsorstruktúrákat és lehetne sorolni a kérdéseket, amik mind később – majd a törvény elfogadása után és az elnök vagy az elnök és a Médiatanács közös hatáskörében – fog eldőlni. Ettől nagyon hegyes ez a piramis és ettől nagyon-nagyon szűk az alapja. Nekünk ezzel az egész társadalmi szemlélettel kapcsolatban vannak gondjaink. Mit reméltünk mi egy új szabályzástól? Hogy megoldja a helyi nyilvánossági eszközök függetlenségét. Mert ma ez a mindenkori kormányzati többség kezében van. Mit reméltünk? Azt, hogy lesz egy olyan műsorstruktúrája a Magyar Rádiónak és a Magyar Televíziónak, amelyik valóban a magyar kultúra őre és amelyik alkotmányos alapintézményként, nyilvánossági garanciaként, a közbeszéd fórumaként, a szólásszabadság garanciájaként működik. Ezek egyre távolodó céloknak látszanak.
- Akkor egy mély lélegzetet veszünk és majd folytatjuk a következő hetekben, ha még lehet.
- Ha megbocsátasz, még valamit hadd mondjak, amit nagyon fontos lenne megértenie a magyar társadalom egészének. Olyan európai típusú társadalmat, ahol ennyi fajta hálózat, ennyi fajta bonyolult állami, önkormányzati szolgáltatás működik, olyan közmédiumok nélkül, amelyek elérik a lakosság médiafogyasztásából a harmincöt, negyven százalékot, egyszerűen nem lehet működtetni, mert nincs felület. Ha ez a részarány nincs meg, ennek a finanszírozását nem biztosítják és egyben a társadalmi kontrollját, minősítését se, akkor nem lehet bázist képezni sem reklámárban, sem hírminőségben, sem kiegyensúlyozottságban. Itt az a probléma, hogy amilyen irányba megyünk, egy ilyen amerikai típusú nyilvánossági struktúra felé, ez úgy fog kinézni, mintha a piaci folyamatok eredményeként sorvadt volna el a közszolgálat, miközben nem erről van szó.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
- << Előző
- Következő