Eurovízió: dalverseny vagy politika
- Részletek
- Az olvasók írásai
- 2011. máj. 16. hétfő, 03:14
- Panda Ágnes Tünde
Panda Ágnes Tünde
Szombat este számomra teljesen világossá vált: egy időre sikerült teljesen elszigetelni magunkat Európától. Mindaz, ami az utóbbi egy évben a politika színterén zajlott, leképeződött egy másik szinten is.
Az Eurovíziós Dalfesztivál szavazása soha nem a dalokról, hanem az országok közötti kapcsolati háló erősségéről szól. És hát lássuk be: nekünk nincsenek jó barátaink, rokonaink, akik jó szívvel gondolnak ránk.
Wolf Kati dala valóban jó volt, az előadás is elegáns, visszafogott, szép. Mégis kudarcot vallott, nem a dal miatt, hanem mert magyar.
Nagyon sajnálom őt, és arra gondolok, hogy vajon hány honfitársunk jár még így, ki-ki a saját területén; hiába tehetséges, ügyes, hozzáértő, mégis kíséri a megítélését az országhoz való, jelenleg egyre hűvösebb viszony.
Ki a felelős?
Mondhatnánk azt is, hogy „mások”, megint „ők” azok, akik minket utálnak. Csakhogy ez nem lenne igaz.
1994-ben Bayer Friderika negyedik tudott lenni a versen. A dal is jó volt, de nem volt kiugró siker, mint ma Wolf Katié, mégis remek helyett szerzett. Miért? Mert Európa díjazta azt a demokratizálódási folyamatot, amely kis hazánkban a rendszerváltással elkezdődött. A szomszédos országok, ahol sok magyar nemzetiségű ember él, akkor mind egy táborban, vállvetve próbáltak küzdeni egy nyitottabb, toleránsabb berendezkedés eléréséért. Mondhatnám, a liberális, felvilágosult Európa felé haladtunk. A szomszédokkal jó viszonyt szerettünk volna, az Európai értékeket nem becsméreltük, hanem feléjük igyekeztünk.
Hát ma, sajnos, más a helyzet.
Ezt most Wolf Katin sikerült leverniük a szavazó országoknak. Nem bántanak minket, csak éppen átnéznek rajtunk. Ez a közöny, a távolságtartás, a semmibe vétele a munkánknak talán még rosszabb is, mint a nyílt konfrontálódás.
Szóval, ki a felelős?
Hát szerintem az a magát mindenki fölé helyezni akaró, arrogáns, önző politikai kurzus, amelyik ma hatalmat akar gyakorolni minden és mindenki felett. Az az irredenta, soviniszta, a szomszéd népeket alsóbbrendűnek, az országaikat illegitimnek tartó vadorzó, bunkó kormányzati szemlélet, amely szerint mindenki tőlünk kellene hogy tanuljon. Felelős a kudarcért a mi csalhatatlan, tévedhetetlen politikánkat és a gazdasági vezetésünket másokra erőltetni akaró kormányunk, amely úgy viselkednek Európa igen fontos színterein, mint elefánt a porcelánboltban.
Szinte tragikus, és ami még tragikusabb, valószínűleg ebből sem tanulunk semmit. A magyar ember a saját kárán nem tanult soha, mi cáfoljuk a mondást: „kétszer nem léphetsz ugyanabba a folyóba”.
De, mi lépünk. Újra és újra.
Nagyon szépnek tartom azt a kapcsolatot, amely a szerencsésebb országok között van Európában. A szomszédok, a nemzetiségi, vallási alapon egymáshoz közel állók természetes módon szavaznak egymásra – ezzel nem a dalt díjazzák, hanem a másik ország iránti szimpátiájuknak adnak hangot. A skandinávok legendás barátsága működik, annak ellenére, hogy az országaik évszázadokon keresztül háborúztak egymással. De így van ez az angolok és az írek kapcsolatában is, vagy a balti országok és az oroszokkal viszonyában, de ami ennél is szembetűnőbb, hogy Bosznia sok pontot tudott adni Szerbiának, holott nem felejtik Szrebrenica poklát.
Nekünk Finnország adott 12 pontot, úgy látszik, ők még mindig érzik azt, amit nálunk az új kurzus egyre erősebben tagad, a finn-ugor köteléket.
Az, hogy Lengyelország nem tekint már úgy ránk, ahogy kamaszkorom szlogenje tartotta: „lengyel magyar két jó barát, együtt issza meg a borát”, nagyon elkeserítő, de Szlovákia nulla pontja egyenesen borzasztó. Talán az ott élő, nem kis számú magyar nemzetiségű polgár sem szeret minket, talán az utóbbi időben többet ártottunk nekik, mint addig összesen, az erőszakos, kívülről beavatkozó, nagy-magyarországozó kirohanásainkkal?
Szomorú volt látni, hogy a Kati előtt elhangzó daloknál sokkal-sokkal jobb volt a mi versenyszámunk, mégis az egyik legrosszabb helyet sikerült megkapnunk, és persze megint úgy, hogy előzetesen nagyon nagy sikerre számítottunk. Ez is magyar sajátosság, mindig előre iszunk a medve bőrére.
Beérett a kormány külpolitikája, gratulálok.
Köszönjük, orbánviktor 
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
